A Zerbenriegelsteig

Előző beszámolómban a Wildes Gamseck utat ecseteltem, annak végeztével 14 órakor korainak tartottam az időt, hogy befejezzem a napot, ezért a másnapra tervezett Zerbenriegelsteig - szintén I-II nehézségű - sziklamászó útját is megtámadtam. Ivóhátizsákomban még 1,5 l liter víz "hömpölygött", gondoltam elég lesz. Gondoltam így megspórolhatom a Nasskamm parkoló - Kleine Nass nyereg 200 m szintjét és 1,5 km távját. Nevetséges, de akkor jó ötletnek tűnt. A Kleine Nass nyeregből északi irányba a 49, majd 44-es számú túraút vezetett egy forrás mellett páfrányokkal dúsan benőtt fenyőerdőben.

Még a 49-es úton kb. 200 m ereszkedés és fél km táv után jobbra egy jelzetlen, alig kivehető ösvényre lettem figyelmes, ami a térképeken rövidebb verzióval kecsegtetett. Ezzel kb. 1 km távot és további 200 m ereszkedést, majd ismét 200 m emelkedőt spóroltam meg. Inkább vadászösvénynek tűnt, néhány magasles mellett haladt el. Eltévedni nem lehetett, szintben harántolt és keresztezett néhány vízfolyást.

P a parkoló, kék nyíllal a vadászösvényt, kék pöttyökkel a beszállóig vezető utat jelöltem

Vizet nem vételeztem – sajnos – nem akartam felesleges súlyt cipelni mászáskor, elég lesz a maradék 1-1,5 l. Nem így lett. Ez a jelzetlen ösvény egy széles erdei útba torkollott egy meredek, jelenleg kiszáradt vízfolyás aljában kb. 1000 m magasságban. Víz hiányában kavicsbányának tűnt.

A kiszáradt vízfolyás. A bal oldalán vánszorogtam a sziklafalig

Az erdei út ennek bal oldalán négy kanyar után 100 méterrel feljebb elfogyott. A nap melege elől a bal oldali bükkösben folytattam, és egy sárgára festett kicsiny karót találtam, majd halványan sejthető ösvény haladt a tényleges beszállóhoz, de további jelzés sehol.

Az egyetlen jelzés a beszállóig

A bükkös legalább árnyékot adott. Egy ideig

Feljebb ez az ösvény egyre távolodott az előbb említett kiszáradt vízfolyástól – bár néhol a mélyen a kövek alatt csobogást hallottam, végül kb. 1300 m magasságban a sziklafal aljában egy különálló nagyobb mészkőtömbön piros pötty jelezte, helyben vagyok.

A piros pöttyös szikla a beszállónál. Rudinak neveztem el, ha már Österreich

Sisakot húztam, a túrabotokat elraktam, nagyot szippantottam az ivóhátizsákomból és nekiveselkedtem. A jelzéseket úgy kellett levadászni, többször vakvágányba futottam.

Az első repedés. "Nem ezeket a droidokat keresitek"

Mindjárt a kezdetnél egy szimpatikus óriási kőtömbökkel tagolt repedés felé indultam, melynek bejáratát két cirbolyafenyő őrizte, de ez tévútnak bizonyult: balra kellett elharántolni egy sziklalábon 2 nagy vörösfenyő mellett annak túloldalára, ahol hasonló szimpatikus repedés szintén nem a jó irány volt.

Ezen a sziklalábon át, és le. Alig észrevehető nyíl a jobb felső sarokban. Még a vak is látja

Ebbe a kuloár/repedésbe kellett leereszkedni és azzal a lendülettel fel a túloldalon. Alig járt ösvény ez nagyítóval keresendő jelzésekkel, a sziklafal mállik, minden mozog és lehullik, alig találni biztonságos fogást.

A hegyláb túloldalán egy alig észrevehető jelzés. Várj, mutatom

A másik "repedés" és annak zárlata. Ez sem a helyes irány.

Hanem itt fel. Középtájon egy piros petty. Mire észleltem...

A kőhullások miatt nem bántam, hogy egyedül mászok. A törpefenyő ágakat, hangacsomókat és bokrokat előnyben részesítettem, bármilyen szikla kínálta-kellette is magát. Az útvonal a terepadottságokat követve végül egy kővulva mellett vezetett fel a platóra.

E kővulva szülte szüntelen szürke szikláit

Délután végig napsütésnek kitett volt a hegyoldal, továbbá nem számoltam azzal, hogy a délelőtti mászástól annyira kimerülök, hogy a vízfogyasztásom hatványozott lesz.

Oldalra pillantva a Kahlmauer sziklái jobban tetszettek. Ha ott másztam volna, akkor meg ide vágytam volna, ahol most vagyok, ahonnan fotózok, oda, ahová vágyódok

Kiérve a platóra szívtam volna vizet, de csak horpadt-horpadt a homlokom és semmi. Levettem a zsákot, hátha csak megtört a cső, de nem! A vizem elfogyott. Latolgattam, kibírom-e még a Wildfahrte B-s ferrata-n a visszautat, de egyre galuskásabb lett a szám, féltem, ha kiszáradok azt se fogom tudni merre van az előre. A fennsíkon forrás persze sehol. Nézegettem a horizonton nagyon távolinak tűnő Habsburghaust és a kb. 3 km-re lévő Karl-Ludwig Haust. Du 6 órakor már nem kockáztattam meg ekkora kitérőt, és a térképen észrevettem a jóval közelebbi Grasbodenhüttét, amit nem láthattam, mert takarásban volt.

A Grasbodenhütte épületei zárva, ajtajai nincsenek kitárva, a száraztorkú árva, csak állt ott száját kitátva

Toronyiránt célba vettem. Odaérve tapasztaltam, a több épületből álló komplexum zárva, elhagyatott. Körbejártam az épületeket, és a főépület mögött észrevettem, hogy a tetőcsatorna egy fémhordóban végződik. Felemeltem fedelét, és viszonylag tiszta esővízzel volt tele. Alaposan belenéztem, nincs-e beledögölve valami, megszagolva a legillatosabb víznek tűnt, amivel valaha is dolgom volt. Félresöpörtem a benne randalírozó szúnyoglárvákat és belekóstoltam. Biztos csak a szomjúság játszott az érzékeimmel, de ennél finomabb vizet még nem ittam. Megtöltöttem zsákomat is, és most teljes nyugalomban megkezdtem az ereszkedést a Wildfahrte-n. Semmi bajom nem lett a víztől, a kétnapos székrekedésem azért megoldódott mire visszaértem a szállásra. Megihattam pár szúnyoglárvát is, mert a hangom vékonyodott, és vérszomjas lettem. Bele sem merek gondolni, mi van, ha egy görény döglik a vízbe. A Zerbenriegelsteig után méltányos kárpótlás volt a Wildfahrte. Nagyon látványos, hosszú túra a Kahlmauernek nevezett hegyoldalban, magas sziklafalak, katlanok között. Egyedüli kellemetlensége a több szakaszán is csúszós kavicstenger. De hát ilyenek a hegyek.

A Wildfahrte képekben:

Leérve ugyanazt a vadászösvényt választottam, majd fel a Kleine Nass nyeregbe. Közben elhaladtam a forrás mellett, de dölyfösen rá se néztem, és jó mélyet szippantottam az esővizemből. Végül este kilencre visszaértem az autóhoz, megúsztam fejlámpa nélkül.

Az egész napos két túra együtt:

Tippek:

* inkább több vizet vigyünk, vagy gyalogolhatunk a távolabbi hüttékhez, mert a karsztfennsíkon forrás nincs

* alig észrevehető jelzésekkel, közepes látványossággal és enyhe nehézségével, nehéz megközelíthetőségével a Zerbenriegelsteig inkább kuriózum

* lementre nem csak Wildfahrte jó, visszább ott a könnyebb Gamsecksteig, de azt délelőtt másztam

* egyedül veszélyes esetleges baleset miatt, társsal ugyancsak veszélyes a sziklaomlások, mállások miatt, szinte minden lépésnél kőomlás indult, és a sisak nem mindegyiktől véd

* önmagában ez a túra max. fél napos, de a délelőtti program mellé viszont sok volt