Az év végi szellemi-lelki kimerültség orvoslására idén is a természetjárást választottuk. A Magas-Tátra magashegyi levegője és hóval fedett zord csúcsainak látványa kifejezetten alkalmas erre a célra. Ebben a fotós beszámolóban két könnyű, családbarát túrát ajánlok azoknak, akik a téli hónapokban szeretnének kicsit aktívan kikapcsolódni a Kárpátok legmagasabb hegységében.

Habár személy szerint a nyári-őszi Tátra rajongója vagyok inkább (hobbitúrázóként is elérhetők a magasabb régiók, biztonságosabb a túrázás, később sötétedik, gyönyörű, változatos a növényvilág, stb.), azért télen, havasan is szép, mert ilyenkor teljesen más arcát mutatja, nem beszélve arról, hogy ilyenkor jobban lehet értékelni az alacsonyabban fekvő részeket is. Éppen ezért most nem a kihívás, hanem inkább a laza nézelődés volt a célunk, amikor elindultunk két napra. Szállást a közvetlenül a hegység lábánál elterülő Nova Lesnán (Alsóerdőfalva) foglaltunk, ahonnan autóval mindössze 5 perc Ótátrafüred, de a villamos is megáll itt. 

Ótátrafüredről a Zamkovszky-menedékházhoz

A Tarajkára vezető siklóvasút pályája, háttérben a Lomnici-csúccsal

9 óra körül, verőfényes napsütésben, plusz 10 fokban érkeztünk meg az Ótátrafüred központjában lévő parkolóba, ahol a borsos, 6 eurós napi parkolódíj kifizetése után elindultunk a Tarajkára vezető zöld jelzésű turistaúton. Érdekesség, hogy a tavaly januárban még medvék által kiborogatott konténereket már medvebiztos rács védi a városban. Ótátrafüred (ma Stary Smokovec) egyébként a Magas-Tátra első üdülőtelepülése volt, ami a 19. század óta népszerűségnek örvend, jó kiszolgáló infrastruktúrával rendelkezik. Innen a Tarajkára egyébként siklóvasúttal is feljuthatunk, viszont ez 8 euróba kerül, alig több mint 200 méter szintkülönbség leküzdéséért cserébe. 

A Nagyszalóki-csúcs gerince

A zöld jelzésű turistaút az elmúlt másfél évtized viharai által sújtott, megtépázott fenyőerdőben vezet, kis öröm az ürömben viszont, hogy cserébe szép kilátás nyílik a Nagyszalóki-csúcsra, valamint a Poprádi-medencére és az Alacsony-Tátrára. Kényelmes, nézelődős tempóban is körülbelül egy óra alatt felérünk a Tarajkára, ami a Nagyszalóki-csúcsból lefutó gerincnyúlvány, 1300 méter magasságban, ezenkívül fontos turistaközpont, ahová tömegesen érkeznek a turisták. A sikló felső állomásán kívül van itt tubing pálya, szánkópálya, egy (magas árkategóriájú) hotel és étterem, szuvenírárusok, valamint minden télen állítanak egy jégtemplomot is. A jégtemplomba, amely ezúttal a Szent Péter székesegyházat ábrázolja, szerencsére még a siklóvasúttal megérkező tömeg előtt sikerült bejutnunk. 

Kilátás a Tarajkáról

A jégtemplom

A kötelező medvés fotó

A Tarajkáról továbbhaladva a zöld jelzésen, a hangulatos Bilík ház érintésével ereszkedtünk le a kanyargós, hófedte erdei ösvényen a Tar-patak völgyébe, ahol a híres Tarpataki-vízeséssorozat látható. Télen ezek megfagynak és hó fedi nagy részüket, így nem annyira látványosak, mint a nyári időszakban, de azért így is érdekes látványt nyújtanak. Először a Hosszú-vízesést érintjük, majd sorra következik a Nagy-Tarpataki-vízesés, a Rejtett-vízesés, aztán legfelül a Kis-vízesés.

Kilátás a Tarajkáról a Tarpataki-völgybe

A Közép-orom gerince

Bilík menedékház

A Tar-patak behavazott medre

A megfagyott Nagy-Tarpataki-vízesés

A Kis- és a Nagy-Tarpatak összefolyásánál érjük el a Rainer-rétet, ahonnan nagyszerű kilátás nyílik a környező hegyormokra. Itt áll a Tátra legrégebbi menedékháza, a Rainer György által az 1860-as években épített Rainer-kunyhó. A kunyhót 1884-után, a Zerge-szálló megépítése után elhanyagolták, és csak azután nyitották meg újra, hogy a Zerge-szálló egy tűzben megsemmisült. A kunyhóban büfé üzemel, valamint a tátrai hegymászás történetéről tekinthetünk meg egy kis kiállítást itt. Mi elsősorban azért mentünk be a házba, hogy a ház egyedi tűzzománc jelvényét megvásároljuk, amit a legtöbb tátrai kunyhóban megtehetünk.

A Rainer-rét alatt

A Rainer-kunyhó, 1301 méteren

A Rainer-rétről a piros jelzésű Felső-turistaúton mentünk tovább, a hegyoldalban kígyózva. 10 perc után elérjük a Kis-Tarpataki-völgy leszakadó sziklafalának zuhatagát, az Óriás-vízesést, amely most jégképződményeivel nyújtott szép látványt. A hatalmas sziklák között kanyarogva egyre szebb kilátás nyílik a Nagy-Tarpataki-völgyre és a Közép-oromra. A Kis-Tarpataki-völgy bejáratánál, 1475 méteren érjük el a sötét, hangulatos fenyőerdőben fekvő Zamkovszky-menedékházat. A családias hangulatú, 1943-ban épített házban meg is ebédeltünk. Ide már nem járművel hordják fel az ellátmányt, hanem gyalogos teherhordók végzik az utánpótlást. A hegyi ház 20 fő számára nyújt szállást, öt négyágyas szobában.

A Felső turistaúton

Kilátás a letarolt erdő felett

A megfagyott Óriás-vízesés jégképződményei

Kilátás az Óriás-vízesés felett

A Nagy-Tarpataki-völgy

A Zamkovszky-menedékház

Innen a 2015 méteren található Téry-menedékház, vagy a Kőpataki-tó irányába lehet továbbmenni, viszont mi idő hiányában csak a piros jelzésen megközelíthető, 1550 méteren található Lomnici-kilátóhelyig mentünk fel, ahonnan szemügyre vehetjük eddig bejárt túránk útvonalát. Szemben a Nagyszalóki-csúcs hatalmas tömbje vet árnyékot a Tarpataki-völgyre, felfelé pedig a Nagy-Tarpataki-völgyet és a környező csúcsokat láthatjuk. Délnyugat felé az Alacsony-Tátra hosszan elnyúló főgerince húzódik, a Király-hegytől egészen a Gyömbérig.

A Király-hegy a Lomnici-kilátóról

A Nagyszalóki-csúcs tömbje a Lomnici-kilátóról

A Lomnici-kilátó esőbeállója

Innen visszafordultunk és újból élvezhettük az útról nyíló panorámát, ezúttal más perspektívából és délutáni fényekben. Lefelé újabb meglepetés ért minket: szembetalálkoztunk a tátrai sztár-rókával, Eliskával (a róka szlovákul líska), aki naphosszat kóborol a Rainer-rét és a Kis-Tarpataki-völgy között, hogy egy-két fénykép erejéig pózoljon a turistáknak - egy kis elemózsiáért cserébe. Viszont mint azt egy korábbi bejegyzésben már írtam, nem szabad a vadállatokat etetni, mert káros a környezetre, így mi ingyen dolgoztattuk szegény Eliskát, a fényképekért cserébe nem kapott tőlünk semmit. Ótátrafüredre éppen sötétedéskor értünk vissza (azaz 4 óra után), a túra kb. 14 kilométer hosszú volt.

A Zamkovszky-ház felé visszaúton

Havas táj a piros turistaúton

Pillantás a Tarajka gerincére a hotellel és lejjebb a Bilík házzal

Eliska

A Tarajkára vezető piros jelzésen

Túra a Zöld-tavi házhoz

A Késmárki-Fehér-víznél, a háttérben a Nagy-Morgás és a Lomnici-csúcs

A Fehér-víz

Másnap már nem volt ennyire kellemes az idő, a hegyek szürke, komor arcukat mutatták, szakadó hóesésben. A Késmárki-Fehér-víz (Biela Voda) parkolójában ezúttal megúsztuk a 6 eurós parkolódíjat (nem voltak kint a parkolóőrök), és megcéloztuk a Zöld-tavi-házat. Az út a menedékházig 7 kilométer hosszú, 600 méter szintkülönbséggel, ami ugyan nem kevés, de a hangulatos fenyőerdő és feljebb a panoráma a Magas- és Bélai-Tátra csúcsaira feledteti velünk a fáradságot.

Kilátás a Mészárszék gerincére (Bélai-havasok)

A Zöld-tavi-völgy katlana felé

A Zöld-tavi menedékház

Kilátás a Bélai-Tátrára a ház mellől

Az 1550 méter magasan álló Zöld-Tavi-menedékház, úgy vélem, a Magas-Tátra déli oldalának legszebb fekvésű háza. Közvetlenül a (nyáron) gyönyörű színű Zöld-tó partján áll, félelmetes, függőlegesen emelkedő sziklacsúcsok ölelésében. A ház(ak) igen hányatott története 1880-ra nyúlik vissza: először a tó északi partján épült fel egy ház, amit a viharok és tűzvészek többször tönkretettek, ezért áthelyezték a déli partra, de 1890-ben leégett a teteje. Az eredetileg fából épített házat később kőből építették újjá, 1897-től már ez a téglából és gránitból épült ház fogadott turistákat. Nevét a Magyarországi Kárpát Egyesület fővédnökéről, Frigyes főhercegről kapta. Az I. világháború után vette fel a Zöld-tavi Menedékház nevet, majd 1950 és 1991 között Albert Brnčal hegymászó nevét viselte. A házban az energiát egy kis vízerőmű szolgáltatja, azonban télen dízelmotort is igénybe vesznek.  Mire a házban megebédeltünk, elállt a havazás és megnyílt a kilátás a csúcsok felé. A hegyek hol ködben úsztak, hol tisztán látszottak. Még hosszú percekig csodáltuk a kilátást a befagyott tó partjáról. Innen a Felső-turistaúton terveztünk továbbmenni a Nagy-Fehér-tó és a Gyopár-menedékház irányába, de hótalp hiányában erről le kellett mondanunk, talán majd tavasszal pótoljuk. Így jobb híján visszafelé is ugyanarra mentünk, mint felfelé, ezúttal hóesés nélkül és tágasabb panorámát élvezve.

A Késmárki-csúcs

A befagyott Zöld-tó

Ködben úszó hegycsúcsok

A visszaút

Fáradtan, de mégis kipihenve értünk haza a nagyjából három órányi vezetés után. Összességében bárkinek tudom ajánlani ezt a két túrát, de természetesen csak megfelelő időjárási viszonyok mellett. A Tarajkáról lefelé akár bérelt szánkóval is mehetünk, lényegesen meggyorsítva a lejutást. 

Ha tetszett a bejegyzés, kérlek, nyomj egy tetszik-et a Facebook oldalunkra, hogy azonnal értesülj a friss tartalmakról! 

A bejegyzésben szereplő adatokat a magas-tatra.info weboldalról szereztem, melyet mindenkinek bátran ajánlok böngészésre!