Drezda városától nem messze, a Szász-Svájc Nemzeti Parkban lenyűgöző homokkőformákkal találkozhatunk. Az első itt tett túránk során szurdokokon másztunk fel, szakadékok széléről tekintettünk le, egy sziklafal oldalában kanyarogtunk hasadékokon és barlangokon át, majd egy gigantikus sziklakaput is körbejártunk.

Egy Szász-Svájcban tett kirándulás esetében először a tervezés során éri az embert sokk: a térképre pillantva kicsit elbizonytalanodhatunk, amikor meglátjuk a jelzett turistautak kusza összevisszaságát, ami a környék tagoltságából ered természetesen. Amikor pedig az ember rájön, hogy a térképen jelzett turistautak csak a töredékét adják a bejárható útvonalaknak (mivel az utak egy része csak a terepen van jelezve, a térképen nem), akkor talán még nehezebb a helyzet. Így végülis az elsőalkalmas látogatások csodafegyverét, a kirandulastippek.hu oldalt böngésztem át egy kicsit, hátha találok valami jót. A végeredmény két ilyen tipp összegyúrásából, módosításából jött létre.

Előző nap a határmenti Hrenskóban túráztunk, így már volt fogalmunk arról, hogy milyen látványra kell számítani a túránk során, de természetesen így is lenyűgöző volt a látvány már az odaúton is Ceská Kamenicéből. Hrenskónál a Kamenice patak az Elbába torkollik, itt fordulunk jobbra az Elba mellett futó országúton, perceken belül pedig a cseh-német határhoz érkezünk, majd Schmilka települést elhagyva Bad Schandauba érünk. Az üdülővároson egyaránt megtalálhatóak a szász stílusjegyek, de az NDK kora is egyértelmű hatással volt a mai városképre. A Kirnitzsch-patak völgyébe befordulva haladunk végig Beuthenfallig.

A Kirnitzschtalbahn végállomása

A völgyben az út jobb oldalán fut a villamos útvonala is, ami egészen a Lichtenhainer Wasserfall kis zuhatagáig, és a mellette lévő üdülőig visz. Mehetnénk villamossal is, de számunkra egyszerűbb választásnak tűnt inkább az autót választani. A villamos egyetlen sínen haladhat, ami az út jobb oldalát foglalja el, így a völgyben óvatosan kell közlekedni, mivel akár szemből is jöhet a jármű, amelyet balra tartással kell elengedni. A mai villamoskocsik egy része 1925-ből, a másik része pedig 1968-ból származik, maga a nyomvonal pedig 1898 óta van használatban, a kezdetektől fogva a turistaforgalom lebonyolítására.

Az autót a Beuthenfall lepusztult üdülőegyüttesénél parkoltuk le. Szomorú látványt nyújtanak a festői völgyben az omladozó falak, jobb sorsot érdemelne ez a környék. A parkolás 5 euró körül van, aprót érdemes hozni.

A nagyjából 14-15 kilométeres útvonalat akár fél nap alatt is bejárhatjuk, mi azonban egy egész napot szántunk rá, mert a látnivalók nagyon gyorsan követik egymást.  A túra útvonala az alábbi linken található:

A Kirnitzsch vizén egy hídon kelünk át, majd a Malerweg nevű, piros jelzéssel ellátott útvonalon megyünk egy szép tűlevelű erdőben, kisebb szikladarabok között. Ezen a részen kerékpárral is lehet közlekedni. Egy elágazásnál jobbra fordulunk, az út kényelmesen kanyarog az erdőben, a kisebb-nagyobb homokkőtornyokat kerülgetve.

A Malerwegen

Rövidesen elágazáshoz érkezünk, balra egy festett jelzés nélküli, de táblával jelzett út indul Wilde Hölle, azaz „Vad Pokol” néven. A hívogató nevű útvonalra természetesen mi is rákanyarodunk, a „nehéz útvonal” felirat ellenére is, vagy talán éppen amiatt. Valójában ez egy meredeken emelkedő, V alakban bevágódott szurdokjellegű vízmosás, amely felvezet minket a homokkőfalak tetejére. Eleinte lépcsőszerűen kirakott köveken haladunk felfelé, majd nagyobb sziklákat kerülgetünk, aztán ahol az emelkedő enyhül, ott érjük el a tényleges szurdokszakasz bejáratát.

A Wilde Hölle kezdete

A homokkőaljzatba faragott lépcsők mellett helyenként korlát segít, ahol pedig nincs, négykézláb kell felmásznunk a nagyobb tömbökön. Egy kis katlanba érkezve csak létrán tudunk továbbmászni. A Szlovák Paradicsom nagy rajongóiként egyszerűen imádtuk ezt a helyet is. A létrasor tetején vaskorlátba kapaszkodva, lépőkapcsokon egyensúlyozva tudtunk továbbmenni a sziklafal szélén. Ezután újabb kis létra, majd újabb fémlépők. Innen már egész szép kilátás nyílt alattunk a völgyre. Innen a szurdok egy kicsit kevésbé mély, viszont hasonlóan sziklás, helyenként kényelmetlenül nagyot kell lépni egy-egy kőtömb tetejére felkapaszkodva.

Utunk a Wilde Hölle szurdokában

A sziklafalak szorításából egy kereszteződésnél érünk ki, ahol érdemes kis kitérőt tenni a Carolafelsen sziklás platójára a mesés panoráma miatt. Egy kis létrán mászunk fel, majd a sziklából kifaragott-kikoptatott „lábnyomokon” mászunk ki a nyírfával benőtt sziklacsúcsra.

Irány a Carolafelsen

A szél, a fagy, a víz által kikoptatott sziklaformák, barázdák, tornyok, labirintusok valódi parádéja tárul elénk innen. A távolban a táblahegyek, kicsit előrébb a Schrammstein monumentális sziklahegye uralja a látványt (ahol másnap szintén túráztunk). Próbáltuk a lehető legjobban befogadni mindazt, ami a szemünk elé tárult. Persze fokozott óvatossággal kell közlekedni a függőlegesen leszakadó peremű sziklákon, mivel két sziklás rész között is lehetnek mély hasadékok, melyekbe ha figyelmetlenül belelépünk, minimum csonttöréssel kell számolnunk. A panoráma befogadása után egy kicsit el lehet szórakozni a sziklatömbök közötti barázdák felfedezésével is.

Kilátások a Carolafelsenről

Visszatérünk a Wilde Höllénél az elágazáshoz, majd innen megyünk tovább, ezúttal jobbra fordulva, az Obere Affensteinpromenade nevezetű útvonalon, melyet a térképek szintén nem jeleznek, habár a terepen fehér téglalapban fektetett zöld háromszög jelzések vannak felfestve. Ez az útvonal gyakorlatilag végig az Affensteine-nek nevezett sziklacsoport oldalában kanyarog, helyenként igen érdekes vonalvezetéssel. Jórészt fenyőerdőben megyünk, ahol sűrűn terem az áfonya, egyrészt kisebb-nagyobb sziklákon ugrálva-lépkedve, másrészt a sziklák kopásából keletkező homokban gázolva. A gyerekek egyébként nagyon tudják élvezni ezt a terepet, egy hatalmas méretű mászóka az egész.

Jellegzetes szakasz az Obere Affensteinpromenade útvonalán

Itt-ott balra kilátásunk nyílik a minket övező erdőre vagy a belőle váratlanul kibukkanó, akár 80-100 méteres tornyokra. Egy katlanhoz érkezve, leszakadt kőtömbök között felfelé emelkedünk, majd egy tükörsima, fekete sziklafalhoz érve a Carolafelsen utáni első látványosabb kilátóponthoz érkezünk, ahonnan jól megfigyelhetjük alattunk a via ferrata hajmeresztő útvonalán közlekedő hangyákat (azaz embereket). Itt egy elsősegélykészlet is van elhelyezve, hordággyal is, ha esetleg bárkit baleset érne. Nagyon szimpatikus, hogy a Nemzeti Park területén ilyeneket találunk, illetve ez a hegyimentők munkáját is segíti.

Út az első jellegzetes kilátópontig

Itt ahogy továbbmegyünk, álbarlangként összeborult kőtömbök között bújunk át, majd tovább kanyargunk az erdős, olykor kilátást adó sziklaösvényen. Több ponton is kilátópontokhoz vezetnek ki jelzetlen ösvények, ezeket is érdemes óvatosan bejárni. Sok kanyar, sziklafal és kilátópont után az utunkat ismét egy ösvényre merőleges hatalmas sziklaborda zárja el, amelyen csak egy lyukon tudunk átmászni négykézláb.

Barlangszerű átbújó

Egy jelzetlen kilátóponton

Ott is át kell másznunk

Habár az ösvény nagyjából végig szintben halad (kb. 400 méteres tengerszint feletti magasságban, 50-80 méterrel az alattunk fekvő völgy felett, nem lehet azt mondani, hogy nem fárasztó 4-5 métereket fel és le lépkedni a sziklatömbökön. Egy völgyfőben szépen foglalt, de sajnos nem iható vizű forrás mögött haladunk el, majd a Frienstein oldalába érünk.

Frienstein

Itt szinte kötelező jelleggel le kell térnünk az Idagrotte irányába, ami a túránknak egy újabb csúcspontja volt. A Frienstein tömbjének tetejére nem mászunk fel, hanem az oldalában, egy ponton hajmeresztően szűk ösvényen kerüljük meg (kötelező fotópont, természetesen), ahol a falba épített fémgyűrűkbe tudunk kapaszkodni. Maga az Idagrotte pedig egy fantasztikus homokkőbarlang, melynek teraszáról ismételten csodálatos kilátásban lehet részünk. A barlang alját mintha tengerparti homok töltené ki, az eleje egy kürtős teremből áll, majd egy szűkebb részen át egy másik bejárathoz érkezhetünk, ahonnan nem érdemes továbbmenni, mert itt egyrészt a jelzés is véget ér, másrészt pedig veszélyes lenne. A viszonylag nagyméretű barlangot a középkorban erődítménynek is használták, vagyis pontosabban egy erődítmény részeként, ami a szikla tetején épült. Természetesen ez a vár is egy időszakban a rablólovagok kezére jutott, ami a teljes pusztulását eredményezte. A barlang valójában úgy keletkezett, hogy a kréta tenger időszakában a homoklerakódások között agyagrétegek is rakódtak le, amelyeket később a külső időjárási tényezők kimostak a homokkő közül.

Itt is van néhány átbújás

Gravitációval dacoló sziklatömb

Út a keskeny sziklapárkányon

Az Idagrotte előtti szakadék

Idagrotte, homokkőbarlang

A barlang belseje

Monumentális barlangbejárat

Az Idagrotte teraszáról visszafelé megint csak az 50 centiméter széles sziklapárkányon tudunk visszamenni az elágazásba. Folytatjuk hát utunkat innen tovább az Obere Affensteinpromenade útvonalán. Egy kiugró párkányról visszapillanthatunk az Idagrotte egyik tátongó bejáratára, a távolban pedig a Kuhstall kisebb sziklatömbje is látható, amely a következő úticélunk lesz.

Kötelező fotózkodási pont

Visszatekintés az Idagrottéra

A Kleiner Winterberg alatt utunk elhagyja az Affensteine sziklacsoportját, viszont a térképen felfedeztem, hogy a Kleine Winterberg oldalából is igen szép kilátás nyílik, így először még oda is kinéztünk. Az ígért látvány nem maradt el. Visszatértünk utunkra, ami ezúttal lefelé kanyargott több száz, a meredek és poros ösvényen kialakított lépcsőfokon.

Kleiner Winterberg

A Szász Svájcban a homokköves tömböket laposabb, erdős szakaszok kötik össze, így egy ilyenen haladtunk a Kuhstall felé. A Kuhstall sziklája egy népszerű kirándulóhely, mert nagyjából fél óra alatt fel lehet mászni a tetejére a parkolóból, fent pedig egy turistaház is van.  Felfelé fémlétrákon és -lépcsőkön mászhatunk egy hasadékban. Persze ez az út sem nehéz, de ennél könnyebb út is van, amin a turistaházhoz viszik fel az ellátmányt.

Sziklahasadékokon át a Kuhstall tömbjére

Maga a Kuhstall nem a sziklának a neve, hanem a benne nyíló sziklakapunak. Habár méretei elmaradnak a Pravcicka Brána mellett, ez a hegység második legnagyobb sziklahídja, másrészt pedig ez is nagyon látványos. A Kuhstall inkább átjáróbarlang jellegű, a neve (Tehénistálló) is innen ered. A harmicéves háború idején az errefelé fosztogató svéd csapatok elől a lakosság a sziklák közé menekült, ebben az időszakban kapta elég sok hely a nevét is. Ide például a jószágokat hajtották be, így gyakorlatilag egy természetes istállóban vészelhették át a háborút.

A Kuhstall óriási sziklaboltíve

Az alagút belsejét a háború elől bujkálók istállónak használták

Az alagút túlsó végében az eddigi útvonalunkra nyílik lenyűgöző kilátás, de ez még jobb, ha fel is mászunk a tetejére. Az alagútból balra fordulunk, ahol egy kis átbújón áthaladunk, majd a „mennyei létrán” tudunk itt felmászni a tetőre. Ez valójában egy vaslépcsősor egy embernyi szélességű sziklahasadékban.

A Mennyei Létra

Kilátás a sziklahíd tetejéről

A klausztrofóbiásoknak érdemes inkább a másik oldalról felmászni a tetőre. A másik oldalon pedig még néhány kitérőt tehetünk, az egyiken egy átbújós-barlangos részen egy omladékos, nagyon vadregényes sziklaudvarba juthatunk, a másikon pedig egy guggolva járható barlangból egy létrán egy kilátóerkélyre tudunk felmászni.

Omladékos sziklaudvar

Kilátás a két sziklatömb közül

Kőlabirintus

Délutáni fények a Kuhstall oldalában

A Schneiderloch apró barlangja

Schneiderloch két bejárata. Az alsótól a felsőig egy létrán mászhatunk fel

A Kuhstall sziklaplatójáról egy meredek, de nem túl hosszú úton tudunk lemászni, ahol az erdőben rövidesen kibukkanunk a Lichtenhainer Wasserfall üdülőjénél. A beuthenfallinak is minimum úgy kellene kinéznie, mint ennek. Megnéztük a kis vízesést, de azt már nem vártuk meg, hogy „be is kapcsolják”, hiszen bizonyos időközönként nagyobb vízhozammal zúdul le, ezt mesterségesen szabályozzák.

Lichtenhainer Wasserfall

Ha tetszett a bejegyzés, kérlek nyomj egy 'tetszik' gombot a Facebook oldalunkra is, ahol a blogbejegyzéseken kívül más tartalmakat is megosztunk!