Zempléni csúcsvadászat a határkövek mentén

Facebook Tweet

2020. május 25. - bencicuska

Zöldellő természet, kárpáti hangulat, parádés kilátások és négy 700 méter feletti csúcs begyűjtése.

Sokak szívében különleges helyet foglal el a Zempléni-hegység, mely hullámzó, erdős vonulataival, hegytetőkön álló váraival és vadregényes, hosszú patakvölgyeivel az Északi-középhegység egyik kiemelkedően szép tagja. A hatalmas kiterjedésű, 150 km hosszú gerincvonulattal rendelkező Eperjes-Tokaji-hegység Magyarországra eső részét nevezik összefoglaló néven Zempléni-hegységnek, mely a Tokaji-hegységből és a jórészt ma a határ túloldalára eső Szalánci-hegység déli részéből áll. Szerencsére számos túramozgalom is segít a hatalmas hegyvonulat felfedezésében, ilyen többek között az Országos Kéktúra, a Rákóczi túra, vagy a Zemplén Csúcsain. Mivel a mostani időszakban 1-1 napot tudunk rászánni a túrázásra, inkább érintőpontos mozgalmakat szoktunk csinálni, így a Zemplén Csúcsain mozgalomra esett választásunk. A mozgalom keretein belül 20 darab 700 méter feletti csúcsot kell felkeresnünk a hegység központi, illetve északi részén, az igazolás pedig a fákra tűzött papírlapon található vagy fára festett betű igazolófüzetbe történő felírásával valósul meg. A májusi szép időjárásban a Milic-csoporton található 4 csúcs megkeresésére indultunk, a környék pedig végül felülmúlta várakozásainkat.

Füzér vára és a Milic-csoport Füzérkomlós felől, az egykori Hegyközi kisvasút állomásáról

Útvonal: Füzér - Nagyfej-völgy - Hermanház-tető - Hajagos - Nagy-Milic - Kis-Milic - Kakas-bérc - Csata-rét - Magas-hegy - Meleszke - Füzér

Ha Füzért kellene röviden jellemeznem két mondatban, az egyik az lenne, hogy nagyon szép fekvésű település. A másik pedig, hogy nagyon messze van. Egészen az itt tárgyalt túráig azzal is viccelődtünk, hogy el van átkozva, hiszen akárhányszor oda készültünk, valami mindig keresztülhúzta számításainkat (pl. méteres hó, eső, vihar, hirtelen jött program). Szerencsére az “átok” megtört, így nekünk is lehetőségünk nyílt felfedezni országunk e távol eső, de gyönyörű szegletét. Azt előre elmondhatom, hogy nem utoljára jártunk itt, már csak azért sem, mert tervezzük bejárni a többi, itt haladó túramozgalom útvonalát is. A Miskolc-Kassa autópálya építése, és az azzal járó sebességkorlátozások és elterelések miatt a tervezettnél kicsit lassabban értünk tehát a Zemplén vadregényes vidékére, Füzéren pedig a falu szélén hagyva az autót elindultunk túránkra.

A Várhegy és a jellegzetes orgonasípszerű oszlopos elválású dácitsziklái

A faluból feltekintve tekintetünket a várhegy sötétbarna és szürke dácitsziklái és a tőlük erős kontraszttal elütő hófehér várfalak vonzzák. A vulkanikus eredetű hegycsúcs tetejét teljes egészében elfoglaló várat nemrég teljesen felújították, napjainkban pedig újabb és újabb fejlesztések valósulnak meg a várban. Ezek a fejlesztések, felújítások bőven kapnak pozitív és negatív visszhangot is, személy szerint nekem tetszik a vár mostani képe, de teljesen meg tudom érteni azokat Is, akik visszasírják romosabb, elhagyatott állapotát. A várat ezúttal nem néztük meg, ami a járványhelyzet miatti zárvatartásnak köszönhető, de szerencsére korábban már jártunk odafent A várból csodás kilátás nyílik a hegyközi tájra és a Milic-csoportra, a felfelé vezető úton pedig a lenyűgöző fajgazdagságú sziklagyepben gyönyörködhetünk. A sziklafok, melyen a vár ül egy vulkáni kürtő maradványa, a megszilárdult lava oszlopok formájában maradt meg az utókornak. Ez a jelenség leginkább bazaltra jellemző, azonban a Füzéri-várhegy jórészt dácitból épül fel, így földtani szempontból is különleges jelenséget figyelhetünk itt meg. A várhegy az érdekes földtörténeti múltjával és egyedülálló növény- és állatvilágával az ország legszebb és legkülönlegesebb természetvédelmi területeihez tartozik.

Maga a vár pedig elcsépelt szófordulattal élve, de szó szerint is egy ékszerdoboza az ország ezen szegletének. Hogy miért szó szerint? Perényi Péter koronaőr a Szent Koronát Szapolyai János megkoronázása után, 1526-ban Visegrád helyett Füzérre hozta és itt rejtegette csaknem egy évig, míg végül Sárospatakért és egyéb jogokért cserébe I. Ferdinánd osztrák főhercegnek adta ki, aki igényt tartott a trónra. A várat már a 13. századi oklevelek is említik, elődje a tatárjárás előtt épült. A 14. század első felében, miután Károly Róbert győzelmet aratott az Abák felett, királyi birtok lett. 1389-ben Luxemburgi Zsigmond jóvoltából került a Perényi család birtokába. Számtalan tulajdonosváltás után a 17. század végén rombolták le a Wesselényi-összeesküvés következményeként. A vár felújítási munkálatait a múlt század 20-as éveiben a Károlyi család kezdeményezte, akik 1686 óta birtokolták a területet.

A vár alulnézetből

A vár alatti nyerget elhagyva a Lászlótanyára vezető kerékpárúton haladtunk tovább egészen a Nagyfej-patak völgyének bejáratáig, ahol rátértünk a patak melletti erdészeti útra. A bükkfák kellemes árnyat adó lombkoronája alatt, a Kárpátok hangulatát idéző vadregényes Nagyfej-patak völgyében jelzett turistaút híján nem sokan járnak, pedig kifejezetten kellemes út vezet rajta keresztül, fel egészen a gerincig.

A Nagyfej-patak völgyében

Fekete nadálytő

Lepkék a Nagyfej-völgy felett

A gerincre vezető szerpentinútra kanyarodva kisvártatva felértünk a Hermanház-tető nyergébe, ahol a Magyar-Szlovák határkő mellett megpihentünk egy kicsit, majd elindultunk begyűjteni első aznapi csúcsunkat. Ez a Hermanház-tető volt, mely 878 méterrel emelkedik a tengerszint felé. A sziklás, bükkfával sűrűn benőtt csúcsról nincs kilátás, ugyanúgy, mint ahogy a közeli Hajagos-hegyről sem, mely a második csúcsunk volt (habár a túramozgalom kiírása szerint akár a Magas-Tátrát is látni innen. Vagy elévült az infó, vagy mi kerestük rossz helyen a kilátópontot). A felkeresendő csúcsok egy részére hivatalos turistajelzés nem vezet, de a közeli fákon általában egyértelműen jelezve van a csúcsra vezető ösvény. Mindenesetre egy GPS vagy egy telefonos alkalmazás nem árt, a gyéren lakott zempléni vidéken, illetve a határ közelében nem célszerű eltévedni. A túramozgalom teljesítése az internetről is letölthető igazolólap kitöltésével történik (több információ a http://www.honved-bottyan-se.hu/ oldalon olvasható, illetve az igazolólap is innen tölthető le).

A Hermanház-tető környéke. Az utolsó képen a csúcs igazolópontja látható.

A Hajagos és a Nagy-Milic csúcsa között

A túrán bejárt terület a határon átnyúló Nagy-Milic Natúrpark részét képezi, ami egyike az ország legváltozatosabb élővilággal rendelkező tájainak. A határkövek mentén vezet utunk a Szalánci-hegység és egyben a Natúrpark csúcsára, a Nagy-Milicre, mely egykor az Országos Kéktúra kezdő/végpontja is volt. Útközben elmellőzünk egy tipikus szlovák kalapos útjelző táblát, ami szívmelengető látvány volt annak fényében, hogy már február óta nem jutottunk el a Felvidék csodás tájaira a határzár miatt. A csúcson álló obeliszken a címer halmait a szlovák túrázók rendszeresen kékre, a magyarok pedig zöldre festik. Érthetetlen módon a csúcson álló, növényvilágról tájékoztató tábláról is kizárólag szlovák nyelven tájékozódhatunk, ami így közvetlenül a határon nem a legszerencsésebb dolog. Az egyes térképek szerint 900, más térképek szerint kicsit alacsonyabb csúcs kilátást ugyan nem nyújt, de az ikonikus, hangulatos helyen mégis sokan megpihennek. Harmadik begyűjtendő kódunk az obeliszk melletti fán volt olvasható. A csúcs közelében, de már a határ túloldalán található a Milici-szikla Természeti Rezervátum, ahol a vulkáni kőzetek fagy által felaprózott látványos formáiban gyönyörködhetünk (talán majd legközelebb).

A tipikus szlovák kalapos útjelző

A Nagy-Milic csúcsán

Sziklák a Károlyi-kilátó alatt

A gerincen továbbhaladva hazánk egyik legszebb kilátását adó kilátótornyát, a Károlyi kilátót érjük el. A csaknem 17 méteres, Északerdő Zrt. által létrehozott faszerkezetes torony lépcsőin felmászva a legfelső kilátószintről páratlan kilátásban lehet részünk az alattunk elterülő Hegyközi-medencére, a közvetlenül alattunk emelkedő Füzéri-várhegyre, rajta a vár impozáns épületegyüttesével, a távolban pedig a Zemplén hatalmas, hullámzó vulkáni kúpok sorozatából álló központi részével. A felismerhető hegycsúcsok közül ki lehet emelni a Sátoraljaújhely feletti Sátoros-hegyeket és a távolban magasodó Tokaji-Kopasz-hegyet. A határ túloldalán jól felismerhető a Zempléni-szigethegység kisméretű vonulata, a távolban pedig a Vihorlát vulkáni vonulatainak helyét jelöli ki egyértelműen a lábánál elterülő hatalmas tó (az úgynevezett ,,Kelet-Szlovák tenger”, a Zempléni víztározó).

Gyönyörű panoráma a Károlyi-kilátóból

A járványhelyzettel járó határzár az itt látottak alapján mindenkit belföldi kimozdulásra ösztönzött, hiszen az egyébként “kevesek által látogatott”-nak titulált Zemplénben rengetegen túráznak a mostani időszakban, főleg az Országos Kéktúra útvonalán. A Milicről lefelé vezető úton is rengetegen jöttek velünk szembe, kérdezősködve az útviszonyokról, viszont mindenki nagy bánatára a köves, bokatörő meredek út nem kényezteti el túlzottan a kéken Füzér felől érkezőket (szerencsére azért a kilátóból vagy az alatta lévő tisztásról nyíló csodálatos panorama ezerszeresen kárpótol).

Visszapillantás a kilátóra

Fekete áfonya alkotta szőnyeg a Kakas-bércen

Az ösvény gatyaszaggató meredekségű része a Kakas-bérc alatti nyeregben ér véget. A Kakas-bérc a maga 720 méteres tengerszint feletti magasságával a túra, és egyben a Milic-csoport utolsó felkeresendő csúcsa, talán a legszebb, legjellegzetesebb a négy csúcs közül. Már csak a különleges, hegyvidéki növényvilága miatt érdemes meglátogatni, még fekete áfonyát is találhatunk itt! A sziklás gerincéről visszatekinthetünk a fölénk tornyosuló Milicre, rajta a kilátóval, de ha tehetjük, ne álljunk meg a csúcson, hiszen az igazán szép kilátást adó pontot egy picit lejjebb találjuk, az ösvényt követve. A fák közül kilépve már közelebbről is láthatjuk Füzér várát, az alatta elterülő Hegyközt, és a mögötte emelkedő hegyvidéket. A Kakas-bércet tehát az se hagyja ki, aki nem a túramozgalom keretében jár itt!

Kilátópont a Kakas-bércen

Visszatérve a kékre egészen a Csata-rétig ereszkedtünk, ahonnan egy jelzetlen, de jól járható útra kanyarodtunk, mely a Magas-hegy oldalában kanyarog. Az utat követve egy síremléket találunk, rajta Magyari János gépkezelő nevével, aki munka közben halt meg e helyszínen. Egy kis utánajárás után kiderül, hogy az újulat elpusztítása nélkül próbálták letermelni az idős erdőt a hegy tetejéről 1958-ban, melyhez traktor által meghajtott kötélpályát használtak. Az elszakadó kábel és a rajta lévő nehéz csiga okozta Magyari János halálát.

A Kakas-bérc gerince

Magyari János síremléke

Az utat tovább követve egy térkép által is jelölt kilátóhoz/bivakhelyhez érkezünk, ahol szerencsénk volt egy rókacsalád életébe is bepillantani, a kicsik egyszerre voltak kíváncsiak és félénkek, és nagyon esetlenül mozogtak. Rajtuk kívül a túra során találkoztunk szalamandralárvával, nyúllal, őzzel, számtalan énekesmadárral, így az állatok kedvelői számára is kiváló a helyszín. A kilátóból szemügyre vehetjük a velünk szemközt emelkedő pusztafalui Tolvaj-hegy és Sólyom-szikla pompás sziklaletöréseit. A Tolvaj-hegy területe a Füzéri-várhegyhez hasonlóan fokozottan védett természeti értékünk a különleges szilikát sziklagyepek élővilága miatt.

Kilátó a Magas-hegy oldalában

Ezt látni a kilátóból

Kisróka

Az erdészeti úton továbbkeringve újra keresztezzük a kéktúra nyomvonalát, ahonnan Pusztafalu felé a kék négyzeten és a sárga háromszögön az Őr-hegy oldalában vezető szintúton juthatunk el a Meleszke kilátópontjára. Az Őrhegyen – ahogy a neve is mutatja – szintén állt egy erődítés, ahonnan Füzér váránál jobban belátható volt a táj, mivel magasabban helyezkedett el annál. Így valószínűleg ellenséges seregek érkezésekor innen jeleztek a vár őrségének. A Pusztafalu feletti Meleszke pompás sziklagyepe amellett, hogy káprázatos kilátást nyújt az alatta fekvő falura és a Zemplén hegyvidékére, növényvilágával is elbűvöl. Az árvalányhaj, az apró nőszirom, a magyar szegfű és a számtalan más vadvirág a Zemplén ezen részének igazi színfoltjává teszi a sziklaszirtet.

A Meleszke és flórája

Kb. 20 kilométer megtétele után tértünk vissza a kiindulópontra, ahonnan élményekkel telve indultunk haza (na jó, a füzérkomlósi európai bölényt azért még útba ejtettük), megfogadva, hogy ide mihamarabb vissza kell térni.