Szögliget környékét tartom az ország egyik legszebb vidékének, mely nemcsak fizikailag, de géniuszában is közel áll a Kárpátok hegyvonulataihoz. A Gömör-Tornai-karszt dimbes-dombos, mohos sziklagörgetegekkel, szurdokokkal, csobogó patakokkal telehintett tája számtalan csodálatos túrára ad lehetőséget. Legutóbbi túránkon az úticél Szelcepuszta, valamint Szádvár nemrégiben helyreállított romja volt, utunk sűrű erdőben, varázslatos kaszálóréteken, és egy "végtelen" hosszú lépcsősoron keresztül vezetett.

Túra útvonala: Szögliget – Kis-domb – Kútfej-forrás  Háló-völgy – Nagy-Háló-völgy – Szelcepuszta – Patkós-völgy – Ménes-völgy – Szádvár – Alsóvár – Várszög-völgy – Vár-völgy.

Táv: 22,2 kilométer

Az útvonal térképe

Szögligettől Szelcepusztáig úttalan utakon

Túránk első fele egy általunk ismeretlen szakaszon vezetett, ahol jelzett turistautak egyáltalán nincsenek. A Jósva- és  Ménes-patakok között elterülő hatalmas „vadon” felfedezését régóta tervezzük, és egy szeletét most sikerült bejárnunk. A jó hír, hogy bár jelzett turistautak nincsenek, erdészeti utakkal sűrűn átszőtt területről van szó, melyeken egy jó térképpel és iránytűvel könnyedén eltájékozódhatunk. Én azért megkönnyítettem a dolgunkat (szeretünk eltévedni, de ilyenkor, amikor legrövidebbek a nappalok, azért nem szerencsés) és egy papírtérkép áráért megvásároltam Locuson a Cartographia Gömör-Tornai-karszt térképét, ami teljes pontossággal mutatta nekünk a jelzetlen utakat is, és hogy azokon mi hol járunk.

Kilátás a Szögliget feletti Kis-dombról

Napok óta igen szürke, borongós, nyomasztó az időjárás itt Észak-Magyarországon, de gondoltuk, hogy a természetbe ennek ellenére is érdemes lenne kimozdulni. Ilyenkor mindig a különböző webkamerákat szoktam figyelni, és azok alapján könnyen el tudom dönteni, hogy hol várható jobb idő. 700-1000 méteren vastag ködfelhő terült el, ráadásul az Egeredő közleményében kifejezetten azt javasolták, hogy a magasabban fekvő erdőterületeket jégtörés miatt kerüljük el, így aztán a választás a Gömör-Tornai-karszt 300-400 méter körüli hegyeire esett, ahol se köd, se jég nem várható. Igen, hegyeket írtam, ugyanis ezek a méretüket nézve dombnak is nevezhető kiemelkedések már a Kárpátok vidékét idézik hangulatukban, ráadásul alig 10-20 kilométerre már az Érchegység ezresei emelkednek, így nem véletlen, hogy itt az alacsonyabb hegyek klímája is inkább nevezhető hegyvidékinek. Nem mellesleg pedig talán ez az egyetlen olyan hegyvidéke hazánknak, ahol szinte bármikor van (igaz, igen csekély) esélyünk barnamedvével, farkassal, hiúzzal, vadmacskával való találkozásra.

Az autót a Vár-völgyben, a kőfejtőnél hagytuk, majd visszasétáltunk Szögligetre. Szép és nyugodt zsákfalu ez a Ménes-patak völgyében, ahol több vendégház közül is választhat, aki több napot szeretne rászánni a környék felfedezésére. A falut kis sikátorszerű utcácskákon hagyjuk el, megcélozva a Kis-domb 242 méteren fekvő magaslatát, ahová pár perc alatt felérünk. A dombtetőről varázslatos körpanoráma fogad minket, remek kilátással a környező hegyekre. A Bódva-völgyén túl a Szalonnai-hegység jellegzetes hármas hegycsoportja emelkedik (Háromhegy), a legmagasabb csúcsán a környék egyik legjobb tájékozódási pontjának számító, sötétben is világító Martonyi toronnyal, arrébb pedig az Esztramos lebányászott tömbjével. Közvetlenül alattunk pedig Szögliget házai sorakoznak, közülük a két templom emelkedik ki, melyek közül a római katolikus templom középkori eredetű, de a 18. század végén copf stílusban átépítették. A Kis-dombról jól kirajzolódik a Ménes-patak kanyonszerűen összeszűkülő, meanderező völgyszakasza, a Vár-völgy, és a fölé tornyosuló Szárd-hegy sziklás kupolája, rajta Szádvár impozáns romjaival. A ködpára, vegyülve a faluból felszálló szmoggal, kísérteties, látomásszerű tájképpé varázsolta a Ménes-völgyet. Ideális reggelizőhely ez!

A Szalonnai-hegység

Nem a gerincen, hanem annak oldalában haladunk tovább a hangulatos pinceházak között, madárdallal kísérve. Rövid ereszkedéssel a völgytalphoz érkezünk, a Kútfej-karsztforrás fakadási pontjához. Kétoldalt a környék védjegyének számító zöldbundás mohos sziklák emelkednek, az erdő girbegurba, göcsörtös fái adnak meseszerű képet.

Madarak sokaságával találkoztunk

Hétvégi házak

A völgy kétfelé ágazik, igazából bármelyik irányt választhatnánk, de mi a jobb oldali ágon indultunk el szép, természetszerű bükkösben, ahol rengeteg holtfa ad otthont gombák és más élőlények sokaságának. A rövid, de izzasztó kaptató után a Ménes-tető alatt értünk ki a gerincre, ritkán használt erdei utak találkozásánál. Egy szép tisztáson haladtunk át, ahol biztosan szép a kilátás, de most a felszálló ködtől nem sokat láttunk belőle. A tisztás után ismét szép bükkösbe térünk be, előttünk gímszarvasok csapata tűnik el a ködben. A dimbes-dombos, töbrös felszínű fennsíkon erdők és rétek váltják egymást, szinte mintha a jóval magasabban fekvő Bükk-fennsík folytatása lenne. Ez a Gömör-Tornai-karsztvidék valódi esszenciája, mely az igazi felvidéki életérzést adja át. A kisebb-nagyobb platók, a közöttük húzódó mély szurdokvölgyek egységes és mégis egyedi képet adnak. A Háló-rét fenyvessel szegélyezett mesebeli tisztásán jó eséllyel farkasok áldozatául esett állat maradványaira bukkantunk – itt ez nem meglepő, sőt, az utóbbi időben már a Bükkben is egyre gyakrabban látni ilyet.

A Kútfej-völgy felett

A Ménes-tető környékén

Alkotmány-barlang

A bájos Háló-rét

A Nagy-Háló töbrös völgyecskéjén áthaladva egy irtásrétre érkezünk, ahol vadvédelem céljából a csemeték kerítéssel vannak elkerítve. A kerítéskaput szerencsére csak egy összekötött drót tartja, így könnyen áthaladunk a kerten, és máris a Szelcepusztára vezető műúton találjuk magunkat. Az aszfaltúton gépjárművel csak az erdészet engedélyével közlekedhetünk (ezt a Szelcepusztai turistaházban megszálló vendégek is megkaphatják), gyalog, illetve kerékpárral azonban bárki használhatja. Rövidesen a Nagy-Oldal tömbje által szegélyezett Szelce-völgy bámulatos látványában lesz részünk, melyen érdemes Jósvafő felé végigsétálni, de erről majd egy másik bejegyzésben írok részletesen.

A hangulatos Szelce-völgy

Egyenesen előttünk pedig a Szelcepusztát jelző tábla árulkodik arról, hogy megérkeztünk. Szelcepusztára nem csak a varázslatos környezet miatt érdemes elsétálni, hanem azért is, mert itt a nagykiterjedésű nyílt terepnek és az elszigeteltségnek köszönhetően rengeteg erdei állattal találkozhatunk. Szinte minden alkalommal megjelennek a dámszarvasok, közöttük gyakran akad a ritka fehér színváltozatból is néhány példány (olvasónk informált minket, hogy a közeli vadaskertből szöktek meg, egyébként békén hagyják őket). De előző alkalommal gímszarvasbikák népes csapata vágtatott keresztül a mezőn, máskor pedig rókát láttunk settenkedni Szelcepuszta épületcsoportja körül. Előfordul, hogy az udvaron tartott lovakat szabadon engedik, most is az erdőből csörtetett elő váratlanul két hófehér paripa.

Szelcepuszta állatai

Szelcepusztán az 1940-es években Horthy Miklós vadászott előszeretettel, épített is ide egy vadászkastélyt, ahol ma az Északerdő kastélyszállója működik. Még medvéskertje is volt, éppen emiatt a közeli, jórészt szepességi származású gorálok lakta Derenk községet jónak látta kiüríteni. Az igazság az, hogy a lakosok egy része még örült is, hogy – teljeskörű kompenzáció fejében – elköltözhet máshova, a határ közelébe „került” faluban igen nehéz lehetett az élet. Másoknak persze traumatikus lehetett az élmény, nem véletlen, hogy Babarcsik István megtagadta a kitelepítést, így családjával ő maradt az utolsó derenki lakos, két család pedig a háború után vissza is költözött. Derenk történetéről számos izgalmas forrás áll rendelkezésre, néhányat behivatkozok majd a cikk végére.

A Ménes-völgy festői szorosain át

Szelcepusztán pihenőhelyek is vannak kialakítva, esős idő esetén is van hova behúzódni. Ha még tovább szeretnénk menni, ugyancsak jó pihenőhely van kialakítva a Patkós-völgyben, a Puska Pál-forrás mellett. Ide egy sáros, meredek úton ereszkedhetünk le a kék, illetve piros sáv jelzésű utakon. A Patkós-völgy egyike a Ménes-völgy forráságainak, az itt fakadó forrásból pedig jó minőségű vizet is vételezhetünk. Egy kisebb tisztáson csatlakozunk be a Ménes-völgybe, annak festői szakaszán. A Ménes-patak völgye egyike hazánk legszebb patakvölgyeinek, változatos szakaszai nagyon vadregényes képet mutatnak.

Gombavilág

A mederben itt-ott mésztufagátakon, kisebb zúgókon csorog lefelé a bővizű patak. A forrásainál (Lizina-források és Medvekerti-forráscsoport) még sajnos nem jártunk, de természetesen az is a tervezett úticélok között van. A szűk, szurdokszerű völgyhöz egy ponton a Köpüs-völgy apró, de festői szorosa csatlakozik, áradáskor biztos nagyon látványos időszakos vízesés csodálhatunk itt meg. Ezután a kék jelzés egy mellékvölgyben balra tér, Derenk irányába. Az elágazásnál a térképek egy sziklaszirtet jelölnek, és valóban igen látványos, érdemes felkapaszkodni a tetejére (ajánlott körbe menni), mert nagyon szép a kilátás a keskeny mészkőgerincről körbepillantva. Közelében a Lackó-barlang nyílik valahol, azt még sajnos nem sikerült megtalálni.

Szuper, eldugott kilátóhely a Ménes-völgy felett

A völgyben továbbhaladva jobbról egy fenyves csemetekert található, itt nem zajlik a fenyves irtása (valószínűleg a völgy hűvös klímája jót tesz a lucfenyőnek, bár ez csak egy tipp). A kert el van kerítve, de ez nem mindenkinek jelent akadályt: 2018 tavaszán mögöttünk egy crossmotoros jött lefelé, amitől egy nagytermetű vaddisznó annyira megrémült, hogy tőlünk kb. 2 méterre kiugrott a bozótból, majd átverekedte magát a drótkerítésen. Hihetetlen látvány volt, nagyon érdekes volt testközelből figyelni, hogy mekkora erő szorult az állatba. Sokan félnek a vaddisznótól, és persze tényleg nem árt óvatosnak lenni vele, de mi már vagy egy tucatszor találkoztunk velük, előfordult, hogy egy anyakocával és csíkos kismalacaival, és szerencsére eddig nem kerültünk olyan szituációba, hogy a vaddisznók fenyegetve érezzék magukat és megtámadjanak minket. Óvatosnak kell lenni, de azért nem kell megrémülni (bár ha valaki kutyával túrázik, érdemes pórázon tartani, mert egy ösztöneire hallgatva vaddisznónak rontó kutya okozhat életveszélyes helyzetet).

Körülbelül két kilométerre a derenki elágazástól túránk egyik legszebb helyére érkezünk: a Mocsolya-patak torkolatához. A Mocsolya-völgy utolsó kb. száz métere hazánk egyik legszebb, legbájosabb szurdokát rejti. Nincsenek égbe szökő, magas sziklafalak, de van helyette mohos kőgörgeteg és egy többlépcsős, mindig aktív zuhatagrendszer, ahol a patak építi a kisebb-nagyobb mésztufagátakat a kőtömbökre. Vegetációs időszakon kívül mutatja a szurdok a legszebb látványt, amikor a mohapárnák üde zöldje szinte világít a fák szürkéje és az avar vörösesbarnája között. A völgy bejáratánál fakad a Hideg-kút karsztforrása, mellette az ország egyik leghangulatosabb helyen kialakított tűzrakóhelye. A völgy területe fokozottan védett, turistaút pedig nem vezet át rajta, de érdemes az első kanyarulatig elsétálni (ami még éppen nem esik bele a fokozottan védett területbe), ahonnan a vízeséslépcsőkre kiváló rálátás nyílik. Szinte közvetlenül a szurdok szomszédságában található a Ménes-tó, mely egy mesterségesen felduzzasztott, festői halastó, partján horgászhelyekkel.

A Mocsolya-szurdok két különböző év telén

Ménes-tó

Nem sokkal lejjebb, a völgy összeszűkülésénél újabb mellékvölgybe botlunk: a Zúgó-forrás völgyébe. Magasabb vízállásnál érdemes kitérőt tenni a Zúgó-forráshoz. A Gömör-Tornai-karszt egyik nagy vonzereje számomra, hogy nagyon sok a foglalatlan, természetes állapotban látható karsztforrás. Ilyen a Zúgó-forrás (Vályús-kút) is, mely egy sziklafal tövében ered, szinte észrevétlenül bújik elő a megannyi szikla közül, majd a saját maga által épített, mohabundás mésztufalépcsőkön alábukva zúg lefelé a Ménes-patakhoz.

A Zúgó-forrás mohával borított tetaratái

Ha kigyönyörködtük magunkat a forrásban és környezetében, visszatérünk a völgybe, ami ismét összeszűkül, két irányból meredek hegyoldalak, itt-ott mészkőfalak határolják a szeszélyesen meanderező patak medrét. A táj egyszercsak kitágul előttünk, az erdőből egy pompás rétre érünk, szemben a Szádvár óriási kupolájával, rajta a szinte alig észrevehető romokkal. Egyik évben ezen a réten láttunk átsuhanni egy vadmacskát, melyről nem sikerült túl jó képet készíteni, de méretéből és a tempóból, ahogy eltűnt, amint meglátott, én úgy ítélem, hogy valóban vadmacskával volt dolgunk. A rét sarkában ered a nem túl bizalomgerjesztő nevű Tetves-kút foglalt karsztforrása, mely nevét valójában a benne élő kis rákokról kapta, bár egyes leírások szerint onnan, hogy a múltban az utazók mosakodásra használták a kutat és „itt hagyták tetveiket”.

Vadmacska? (Sajnos csak ilyen képet sikerült készíteni)

Szádvár romjai két éve

Szádvár újrafelfedezése

Túránk képletes és valódi csúcspontja a 460 méterrel a tengerszint felé emelkedő Szádvár volt, mely az egyik kedvenc helyünk és nem véletlenül. A túrát úgy terveztük, hogy ha lesz még időnk, akkor mindenképp útbaejtjük a Szádvárat, és még volt több mint két óránk sötétedésig, ezért neki is vágtunk az emelkedőnek a várba meredeken felkapaszkodó piros rom jelzésen. A több évszázados használat alatt a mészkőbe a vár felé haladó szekerek kerekei mély barázdákat vájtak, simára koptatva a karros felszínt. A felfelé vezető úton nagyon szépen kivehető a szekerek nyoma. A vár környéke fokozottan védett természeti terület, amit abszolút meg lehet érteni. Amíg a várat eredeti rendeltetésének megfelelően használták, addig védelmi szempontból (és az építkezéseket megkönnyítendő) a hegyen teljesen leirtották az erdőt.

Szádvár állandó helyőrségét ma már hüllők alkotják

Mivel már több száz éve nem tölt be védelmi funkciót, így a természetnek bőven volt ideje visszafoglalni a hegyet, és ez meg is történt. A gigászi sziklatömböket a hűvösebb oldalon sötét, hangulatos bükkös, a déli, melegebb kitettségű oldalon pedig karsztbokorerdő és melegkedvelő tölgyes borítja. A meredek kaptatót így az erdőben egy fokkal könnyebb elviselni, még a rekkenő nyári hőség alatt is.

A várkapu melletti épület minimális rekonstrukciója kályhával és paddal

A Külsővár sarokbástyáján

Az útelágazásnál jobbra fordulva átérünk a hegy melegebb kitettségű oldalára, ahol nagyon szép gyűrött mészrétegeket figyelhetünk meg, nyáron pedig gyíkok seregét, akik előszeretettel sütkéreznek a mészkőtömbökön. Két nagyobb kanyar után már feltünedeznek a vár csonka, de ilyen formában is pompázatos falai. Rengetegszer jártunk már itt, de az egykori várkapu helyéhez érve láttuk, hogy ez most más, ez most új élmény lesz, ugyanis befejeződött a Nemzeti Várprogram keretén belül megvalósuló, két éven át tartó nagyszabású helyreállítás.

A Belsővár bejáratát őrző Lisztes-bástya ágyúrondellája kívülről és belülről

Nem túlzás azt mondani, hogy újrafelfedeztük Szádvárat: legutóbbi ottjártunk óta teljesen más képét mutat a vár területe. Egyes részekre rá sem ismerni, és ezt teljesen pozitív értelemben mondhatjuk. Mintha egy teljesen új várat járnánk be. De nem kell megijedni, a vár megőrizte autentikus romjellegét.

Kilátás a Ménes-völgy feletti sarokbástyáról

Őszi változatban

Öt éve térkép, terv és túrázási tapasztalat nélkül jártunk  itt először, és igen megdöbbentő volt a látvány minden szempontból. A kilátás gyönyörű, a vár hatalmas területen fekszik, de akkor még elég sok falszakasz omladozó állapotban volt. Persze már akkor is folytak a kitartó helyreállítási munkálatok, a Szádvárért Baráti Kör minden évben több vármentő akciót is szervezett, nekik köszönhetően az elmúlt években jelentősen átalakult a vár területe, érdemes megnézni képeken, videón a néhány évtizeddel ezelőtti állapotokat és látni, hogy milyen sokat változott minden az ezredforduló óta.

A Csiga alsó állomásának (Alsóvár) maradványai 2017-ben (fent) és ma (lent). Középen a 2020. májusi állapot látható.

Azután évről évre ellátogattunk a várba, és mindig valamilyen pozitív irányú változást tapasztaltunk, köszönhetően a rendszeresen megrendezett vármentő napoknak. Elképesztő, hogy az ország minden részéről, és a határon túlról is sokan érkeznek segíteni a vármentők munkáját, remélhetőleg a jövőben mi is be tudunk kapcsolódni alkalomadtán, ezt egyébként bárki megteheti, a részletek a Szádvárért Baráti Kör honlapján olvashatók.

Az Alsó- és Felsővárat összekötő lépcső is kiépítésre került

Két éve örömmel láttuk, hogy egy nagyobb szabású helyreállítási akció kezdődött meg a Herman Ottó Múzeum irányításával, mely során több falszakaszt, épületmaradványt helyreállítottak, például az egykori kapu melletti épület maradványát, a sarokbástyák egy részét, de az Alsóvár egy igen nagy részét is.

Az extrém lépcsősor

Gyilokjáró

Hazánk egyik legnagyobb területen fekvő várromja kezd kipofozódni, amihez az is hozzátartozik, hogy pihenőhelyek, lépcsők és fába pirogravúrozott tájékoztató táblák lettek kihelyezve, a két sarokbástyán egy-egy zászlórúd is felállításra került, illetve egy szabadtéri kőtárat is kialakítottak. A vármentő akciók keretén belül mindig gaztalanítják a vár területét, ami nemcsak esztétikai szempontból előnyös, de az állagmegóvást is nagyban elősegíti. Teljesen magával ragadó volt a látvány, hiszen hazánknak egy olyan, kevésbé ismert műemlékéről van szó, melynek sorsa sokáig hányatott volt, már csak a határmenti elhelyezkedéséből adódóan is. Végre visszanyert valamit eredeti méltóságából, büszkeségéből, mert büszke lovagvár volt ez egykor.

A helyreállított gyalogoskapu a gyilokjáró alatt

Eddig sokan csak a kilátás miatt másztak fel ide, ami viszont továbbra is páratlan: a Külsővár sarokbástyájáról az Alsó-hegy, a Szalonnai-hegység és a Bódva-völgy irányába nyílik pazar panoráma, a Belsővár sarokbástyájáról pedig a Ménes-völgy kanyargós szorosára, Szögligetre, az Aggteleki-karszt fennsíkjaira, illetve a mostaninál szebb időben az Érchegység ezerméteres csúcsaira (közülük a legközelebb a Pipityke 1224 méteres magaslata emelkedik ki, tavasszal gyakran még hó borítja), illetve az Alacsony-Tátra Király-hegyére és a Magas-Tátra csipkézett oromzatára. A hullámzó, hegyes-völgyes táj terepasztalként terül el alattunk.

Mivel kezdett sötétedni, így nagy nehezen elbúcsúztunk a dicső vár romjaitól, és kipróbáltuk a legújabb lefelé vezető utat, az egykori Csiga, azaz szekeres felvonó nyomvonalán. Az Alsóvárból a meredek lejtésű hegyoldalon egykor egy különleges felvonóval szállították az ellátmányt a Külsővárba, a legújabb felújításnak köszönhetően azonban már mi is használhatjuk ezt az útvonalat, annyi különbséggel, hogy nem felvonóval juthatunk fel és le, hanem egy extrém meredekségű, 375 fokból álló lépcsősoron közlekedve. Gondolva a szemből jövő forgalomra is, bizonyos lépcsőközönként pihenőnek szánt kilépőket helyeztek el, melyeknél tájékoztató táblák is kihelyezésre kerültek. Így néhány perc alatt megtehetjük ezt a jelentős szintkülönbséget. A mohától zöldellő mészkőtornyok közé beékelődő várfalban felújított kapu nyílása tátong, ezen átbújva meglepő látvány fogad minket: az Alsóvárhoz tartozó Csiga alsó állomása teljesen megújult, a falra gyilokjárót építettek. A természetes sziklák közé beékelődő várfalak, a valószerűtlenül hosszú lépcsősor, a kis gyalogoskapuk, és a sötét ősbükkös egészen tündérmesébe, vagy fantasy filmbe illő hangulatot teremt, azon sem csodálkoznék, ha a jövőben filmet vagy sorozatot is forgatnának itt. A gyilokjáró alatt kialakított esőbeállóból, a kis gyalogoskapun átbújva hagyhatjuk el a vár területét.

Nagyon kellemes meglepetés és számomra igen örvendetes dolog volt látni, hogy milyen szép és egyáltalán nem túlzó változáson ment keresztül a vár néhány része. Persze vannak, akiknek nem tetszik, az aggodalmaikat meg lehet érteni, de itt azért nem Diósgyőr, Füzér, vagy Nagyvázsony példáját látjuk visszaköszönni. Ennyi minden várunknak minimum kijárna. Személy szerint remélem, hogy az autentikus, ódon várrom jelleg továbbra is megmarad majd, de ha leomlott falszakaszokat, korhű, vagy legalább közel korhű módszerekkel (nem betonozva) újjáépítenek egy bizonyos szintig, addig nem látom a problémát. Új épületek (pl. modern látogatóközpont) felépítésére, elektromosság bevezetésére remélhetőleg azonban nem kerül sor.

Várszög-völgy

A várfalaktól lefelé haladva egy nagyon szép, hangulatos erdei útszakaszra érünk, a Lakatos/Borz-forráshoz, amitől nem messze a sziklafal oldalában az apró Borzlyuk barlangnyílása tátong. A forrás vize a Várszög-völgy apró zúgókkal, vízesésekkel tagolt szurdokába csorog tovább, mely nagyon hasonlít a Mocsolya-szurdokhoz. A szurdokrészhez jelzett turistaút nem vezet, az út magasan felette, a hegyoldalban vezet tovább, érintve Tégely János keresztjét. Ezután egy meredek ereszkedővel visszatérünk a Ménes-völgybe, a Szalamandra turistaház mellé, a Vár-völgy áttörésének torkolatába. Innen pár perc alatt, éppen sötétedésre tértünk vissza a kőfejtőbe, ahol a kör bezárul, kellemesen elfáradva, sáros ruháinkat lecserélve indultunk el hazafelé.

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzést! Ha tetszett, oszd meg, és nyomj egy ’tetszik’-et a Facebook oldalunkra is!

Források:

• https://www.bucsujaras.hu/derenk/index.html
• http://www.derenk.hu/?menu=tortenelem&id=1
• http://szogliget.com/
• https://www.szadvar.hu/szadvar-2/tortenet/