A Mátra szurdokai az elmúlt hetek mínuszainak köszönhetően igazi téli csodavilággá változtak, jégcsapok százait tárva a túrázó elé. Mátrakeresztes vízeséseinél és a Szakadás-árokban jártunk.

A néhány napos hideg időjárás kiváló alkalmat adott, hogy végre igazi téli köntösben láthassuk a Nyugati-Mátrában található pazar sziklaszorosokat, szurdokokat. Ezek a helyek talán így, jégdíszekkel a legszebbek, bár az igazság az, hogy most voltunk először, így igen elfogult vagyok, a látvány ugyanis teljesen elvarázsolt. Az eső és a melegebb napok viszont bizonyára azóta megtizedelték ezeket a jégképződményeket, így nem vállalhatok felelősséget azért, ha valaki nem a fotókon szereplő látványt kapja vissza élőben. :)

Az általunk felkeresett helyszínek számos online felületen "ismeretlennek" vannak titulálva, de valójában az elmúlt pár évben rengetegen ismerték meg ezeket, éppen a közösségi média által biztosított nagy nyilvánossának köszönhetően.

Elsőként Mátrakeresztesről, az egykori Alsóhutáról indulva tettünk egy rövidebb körtúrát. A Kövecses-patak völgyében elterülő, csodás fekvésű település elején kiépített parkolót találunk, ahonnan a Csörgő-szurdok és a vízesések irányába egyaránt elindulhatunk. Célunk az Alsó- és a Felső-vízesés volt, melyek a településtől egy kb. negyedórás sétával elérhetők. A piros kereszt jelzésen a hegyoldalban felkaptatva egy erdészeti útra térünk rá, majd rövidesen meg is pillanthatjuk az alattunk lévő sziklaszorost, ahová egy jelzetlen, igen meredek ösvényen tudunk leereszkedni, ott találjuk az Alsó-vízesés kb. 4 méter magas sziklalépcsőjét. Az andezitsziklák a Mátrát kialakító vulkán lávaárának maradványaként jöttek létre. Az időjárási tényezők és a patak pedig a rajta lévő puhább kőzetet lepusztították, leerodálták, kialakítva ezt a festői szurdokot. Habár szárazabb időszakban a víz csak csörgedezik, tavasszal és nagyobb esőzések után igen látványos vízhozammal zúdul le. Télen pedig teljesen megfagy, mesebeli képződményt hozva létre. A keményebb andezitrétegek alatti puhább kőzetet a víz gyorsabban pusztítja, így a jégcsapok mögött apró üreget találunk. 

A tökéletesen befagyott Alsó-vízesés

Gondoltam, ha már itt vagyok, a vékony hóréteggel borított, kőgörgeteges, meredek hegyoldalban felkapaszkodom a piros omega jelzésen található Vidróczki-barlangig. A Bükk és Mátra hírhedt betyárja a legenda szerint ebben a természetes üregben is megpihent. A szép emlékű haramia minden bizonnyal szerette a geológiai különlegességeket: a Bükkben egy romos, felszakadt tetejű inaktív forrásbarlang, a Mátrában pedig egy lávahólyagbarlang volt a rejteke. Utóbbi csak néhány méteres, szűkös üreg, hangulatos környezetben. A megtekintése után visszaereszkedtem a vízeséshez. Ez nem volt hálás feladat, a vékony hóréteg alatt pimaszul rejtőző kőtömbön megcsúszva sikeresen ráestem a farokcsontomra, szerencsére sérülések nélkül megúsztam, bár ebben nem voltam biztos az esést követő kb. fél percben.

A Vidróczki-(Zsivány-)barlang

Továbbhaladva rövidesen egy piros háromszög jelzésre térve, egy rövid szurdokon át közelíthetjük meg a Felső-vízesés tereplépcsőjét, mely szintén pompás, "Indiana Jones-os" környezetben rejlik. Balra fent újabb földtani különlegességben, a Lyukas-kő sziklakapujában gyönyörködhetünk. A jégképződmények pedig talán még szebbek, mint az Alsó-vízesésnél: a megfagyott vízeséstől jobbra a sziklafal repedésein átszivárgó víz megfagyva egy lenyűgöző jégorgonát alkotott.

A Felső-vízesés a bal felső sarokban a Lyukas-kővel

Csak az elágazásig mentünk vissza, bár ködös volt az idő, de az előrejelzések azt mutatták, hogy ki fog tisztulni, így elhatároztuk, hogy egészen a Nyikom-bércig elmegyünk, megnézni a híres-neves kilátót. A jelzés a Felső-vízesés után egy keskeny ösvénybe csap át, melyen néhány percnyi meredek emelkedés után egy pompás kilátóponton találjuk magunkat, ahonnan a Kövecses- és Csörgő-patakok völgyeire, és az azokat keretező meredek hegyvonulatokra kapunk szép rálátást. A Mátrában van valami méltóságteljes, ami szuper téli túrahelyszínné teszi, ilyenkor magasabb hegyvidékek hangulatát is kiválóan megidézi.

A Felső-vízesés feletti kilátóponton

A következő, még meredekebb kaptató mentén jobb oldalt függőleges leszakadás kísér minket, és egészen a Mocsár-Bükk kilátást is adó tisztásáig kitart. Nem messze erdei munkagépekkel éppen buzgón pakolták a frissen kivágott fenyőfákat. Egy nagyobb irtásréten, a piros sáv jelzésen haladva még köd ülte meg a Vöröskő-bérc sziklahomlokzatát, de feljebb emelkedve láttuk, hogy a felhő fölfelé száll, várhatóan rövidesen kitisztul.

Mocsár-Bükk

Mire a Nyikom-bércre vezető jelzetlen útra tértünk, egy-két helyen már az ég kékjét is felfedezni véltük. A 760 méterrel a tengerszint fölé emelkedő hegycsúcson egy egyedülálló, érdekes kilátót találunk, melynek a neve felér egy könnyebb nyelvtörővel: Nyikom Gortva-Jójárt kilátó. A Nyikom értelemszerűen a hegy neve, a név hátralévő része pedig az itteni erdőbirtokos Gortva Zsoltra és feleségére utal. Az andezit terméskővel borított vasbetontorony és a mellette álló melléképületek teljes mértékben a birtok tulajdonosának magánkezdeményezésére épültek, és több funkciót is ellátnak: a fűthető, napenergiával ellátott torony ingyenes menedékhelyet nyújt a túrázók számára. Egészen biztos, hogy idén még ellátogatunk ide és eltöltünk itt egy éjszakát, nagyon hangulatos hegyi menedék. Sajnos időről időre előfordulnak rongálások, kár, hogy van, aki nem tudja megbecsülni az ilyen dolgokat. A kilátás egyébként a legmagasabb, ötödik szintről a legszebb, bár kissé korlátozott a kisméretű ablakok miatt, de ez legyen a legnagyobb baj. A tájékozódást a falakra ragasztott, feliratozott képek segítik. Kiváló a kilátás a Központi-Mátra csúcsaira, a Galyatető, a Piszkés-tető és a Kékes egyaránt szépen kivehetők, csakúgy mint a merész formájú Ágasvár. A másik irányban a ködpaplanból csak a Naszály és a Börzsöny tetőszintje magasodott ki, egyértelműen kivehető volt a Csóványos és a Nagy Hideg-hegy. A Magas-Tátra vonulatait ezúttal felhőzet rejtette.

A nevezetes kilátó

Kilátás a Mátra központi tömbje felé

A kilátóban kényelmesen elköltöttük tízórainkat, majd elindultunk lefelé, a Vöröskő-bérc irányába. Már felfelé kinéztem magunknak a sziklahomlokzatot, melyet a térképek is jelölnek. Fentről rövid bóklászás után megtaláltuk és kibukkantunk a szuper panorámát nyújtó szirtperemen. Ezután leereszkedtünk és a piros sáv jelzésen visszatértünk Mátrakeresztesre.

A Vöröskő-bérc oldalában lévő szirten

A kb. 10 kilométeres túra után még volt néhány óránk sötétedésig, illetve még bőven hazaérhettünk a nyolc órai kijárási tilalom előtt, így egy másik eldugott, de egyre ismertebb mátrai túracélpont, a Szakadás-árok felé vettük az irányt. Ehhez autóval visszamentünk Tar településig, ahol Pokoljáró Tar Lőrinc egykori várkastélyának csekély romjai állnak, a település másik végén pedig egy buddhista templom és sztúpa. A falu határában, az Attila-út végén lévő tisztáson hagyhatjuk az autót, majd a kék kereszt jelzésen, a Szalajka-patak völgyében kb. húsz percet haladunk a völgy bejáratáig, érintve a vulkáni utóműködés eredményeként létrejött csevicekutat is. A Szakadás-árokban ugyan nincs jelzett turistaút, de nem is fokozottan védett terület, így teljesen szabadon látogatható, azonban - főleg télen - csak felkészült túrázóknak ajánlom. 

A Szakadás-árokban méretes függőleges sziklafalak fogadnak

A völgy bejáratánál már próbára is tehetjük az egyensúlyérzékünket, a villanypásztorral elkerített területen létrára kapaszkodva tudunk átjutni. Ezt követően egy kényelmesen járható erdészeti úton máris a szurdok felett találjuk magunkat.

Elképesztő jégorgonák

Ha a szurdokra vagyunk kíváncsiak (már pedig miért ne lennénk), egy kidőlt fa melletti meredek (a sárban sikerült megcsúsznom, és leszánkáznom 3-4 métert - szerencsére volt váltóruhám) ösvényen le is ereszkedhetünk a 8-10 méter mély sziklatorokba, ahol jégcsapok ezrei díszítik a kusza borostyánindákat, mohos kőgörgetegek zárják el az időszakos patak útját, a víz a kisebb-nagyobb torlaszok előtt pedig mély tócsákban gyűlik össze, megnehezítve a túrázók dolgát.

A szoros helyenként annyira keskeny, hogy épphogy elférünk

Kidőlt fák is megnehezítik az utat

Az első, mederbe hullott hatalmas kőtömbökből álló torlasz után láttuk, hogy valóban nem sétamenet a szurdokban való közlekedés, így elhatároztuk, hogy nem is feltétlenül megyünk most el a legvégéig. Visszafordulni persze már nem volt kedvünk, így eljutottunk a völgy leglátványosabb pontjáig: a kanyarulatban egy barlangszerű katlanba érünk, ahol a víz egy pici vízesés alatt tócsába gyűlik, a meder sziklavályúja felett pedig egy keresztbe dőlt andezittömb alkot látványos sziklakaput. A kőtömb alatt átbújva, a tükörsimára fagyott patak mentén traverzálva tudtunk kijutni a sziklaszorosból, hogy aztán még néhány kisebb tereplépcsőn felkaptassunk, majd amikor a szoros partfalai eltünedeznek, kimásszunk az erdészeti útra. Hihetetlen kalandos útvonal, és bár néhány helyen a hó és jég miatt most tényleg gondot okozott a továbbjutás, nem bántuk meg, hogy nem hagytuk ki! Ide még egészen biztosan visszatérünk jégmentes időben is, hogy a völgy felső szakaszát is bejárhassuk.

Az előttünk lévő torlasznál bizony mászni kell

Az egyik legérdekesebb képződmény

Visszafelé ugyanúgy a Szalajka-patak völgyében mentünk, sötétedés előtt már el is indulhattunk hazafelé.

Köszönöm, hogy elolvastad a cikket! Ha tetszett, kérlek, kövess minket a Facebook-on is!