Zakopane környéke nem tartozik az ismeretlen desztinációk közé a túrázók körében. A Magas- és a Nyugati-Tátra Lengyelországra eső részeit évente több millió turista látogatja, így ha csendre és nyugalomra vágyunk, nem ez a legideálisabb úticél. De ha képesek vagyunk olykor tolerálni a tömeget, a Lengyel-Tátra felfedezése megéri a fáradságot, hiszen az apró kiterjedésű magashegység a szinte végtelen számú látnivalójával kitűnő kikapcsolódást jelenthet mindenkinek, a babakocsis kirándulóktól kezdve az extrém kalandtúrák kedvelőinek. Ezen írásomban egy átlagos fizikai kondícióval teljesíthető, egész napos útvonalat mutatok be, melynek bejárásával megismerkedhetünk a Lengyel-Tátra valódi esszenciájával.
Júliusi Zakopane könyéki kirándulásunkat alaposan átírta az időjárás: éppen az elmúlt évtized legnagyobb villámárvizével egy időben érkeztünk meg a Tátrába, így a tervezett túrákból gyakorlatilag egyiket sem sikerült maradéktalanul teljesíteni. (Erről az élményről egy későbbi bejegyzésben szeretnék részletesebben írni) A harmadik nap végére, amikor már éppen hazamenni készültünk, egyszer csak kisütött a Nap. Elhatároztuk tehát, hogy a következő napon, egy 25 kilométeres túra keretében bepótoljuk az elmúlt napokban elmaradt látnivalók egy részét, így született meg a most bemutatandó útvonal. Ez a bejegyzés inkább élménybeszámoló lesz, aminek az az oka, hogy jelenleg nem tudok időt fordítani az alapos kutatómunkára, de a későbbiekben szeretnék informatív leírásokat adni a Lengyel-Tátráról is.
Kuznice, az autómentes övezet
Az autót (ha azzal megyünk) a II. János Pál körforgalom környéki parkolók egyikében lehet letenni, a parkolás általában 20-25 zl. Innen még egy 15-20 perces sétával érhetjük el Kuznicét, ami Zakopane egyik külterülete, 1010 méteres tengerszint feletti magasságban. Az egykor hámornak otthont adó településre csak a helyi lakosok, a menetrend szerinti buszjáratok, valamint a taxisofőrök hajthatnak be, elkerülve ezzel a zsúfoltságot. Ugyanis 1936 óta innen indul a Kasprowy Wierch-re a kabinos felvonó, ami egy rendkívül népszerű attrakció télen-nyáron. Kuznicében található a Tátra Nemzeti Park igazgatósága is. A nagy esőzés utáni szép napsütésben emberek ezrei indultak a természetbe, a lanovkánál már nyitás előtt tömött sor állt, a televízió pedig az áradás által megrongálódott turistautakról készített riportot.
II. Világháborús emlékmű Kuznicén
A kék jelzésen máris erős emelkedővel indultunk egy kikövezett úton, egészen a sárga jelzés elágazásáig, amin a Szent Adalbert Kolostorhoz lehet ellátogatni. Mivel ez fontos zarándokhely, a kék jelzésen a belépőt ezután kell majd csak kifizetni. A TNP teljes árú napijegye 5 zloty, ami teljesen megéri, tekintve, hogy az összeget a természetvédelemre, oktatásra, a turistautak karbantartására, a hegyimentőkre költik. A jegyárus bódé után kétfelé lehet menni: balra egy kis szintemelkedésű erdei úton, jobbra pedig a Kalatówki-rétre. Érdemes a jobb oldali utat választani, ha a rétről nyíló kilátásban akarunk gyönyörködni, vagy akár enni egyet a menedékházban, habár mi a másik utat választottuk inkább. A Kalatówki-rét alatt egyesül a két ösvény. Tipikus tátrai, mészkősziklákkal és gránittal kikövezett, kényelmetlen de praktikus úton vezet az ösvény, árnyas fenyőerdőben, nagy sziklák mellett elhaladva.
Kuznice mellett őstermelői tejtermékeket is vásárolhatunk
Kalatówki-rét
Idilli havasi legelő: a Konrád-rét
Egy kevés szintemelkedés legyűrése után megnyílik a táj, először a Giewont sziklái jelennek meg jobbra fent, majd az egész Konrád-rét (1333) a szemünk elé tárul, a gigantikus hegycsúcsok által övezett völgykatlanban ülve.
Tipikus út a Tátrában
Konrád-rét
Jobbról fura hangot hallunk, majd meglátjuk a hang forrását: egy fiatal őzgida földbe gyökerezve állt a turistaúttól nem messze, hangjával az őzmamát hívta.
Őzgida a fűben
A Hosszú-Giewont sziklái
A gyönyörű, zöldellő rét egyik sarkában, a Giewont alatt áll a Konrád-réti Menedékház, ahova mindenképp térjünk be, ha ételt-italt, esetleg nagyon szép jelvényeket akarunk venni. A ház teraszán ülve fogalmazódott meg bennünk az ötlet, hogy ha már ilyen szép az idő, hosszabbítsuk meg a túrát, és a Giewont helyett menjünk előbb a 2005 méter magas Konrád-púpra, amely lekerekített, gyönyörű kilátást ígérő csúcsával hívogatott minket.
Konrád-réti menedékház
Körpanoráma 2005 méteren
Kicsi rákészülés után elindultunk hát a hosszú, U alakú, jégkorban kiformálódott, monumentális (de mégis békés) gleccservölgyben a Konrád-púp tömbje felé, a zöld turistajelzésen. Az enyhén emelkedő, széles úton vissza-visszapillantottunk, és a menedékház egyre kisebb és kisebb lett, mígnem utunk hirtelen meredek emelkedésbe kezdett. Még 600 méter szintkülönbséget kellett leküzdenünk a csúcsig, ami a tűző napsütésben igen fárasztó tud lenni - cserébe viszont az útvonal ezen része semmiféle technikai nehézséget nem tartogat.
Úton a Konrád-púpi-nyereg felé, jobbra a Konrád-púp csúcsa
Alul a völgykatlan alján mormoták tevékenykedtek szorgosan, néhány percig figyeltük is a kedves kis rágcsálókat, ahogy bukfenceket vetnek, majd elterülnek a fűben/sziklákon (legalább addig is kifújhattuk magunkat kicsit).
Mormota a völgy aljában
A Nyugati-Tátra helyenként igen szelíd mészkőkúpjai egészen más hangulatot árasztanak, mint a Magas-Tátra csipkézett gránitszörnyetegei, de azért ezek a mészkőhegyek is tekintélyt parancsolóak és veszélyes, gigantikus függőleges leszakadásokat, bizarr sziklaformákat rejtenek. Hátrapillantva az Alvó Lovagot (a Giewontot) vehettük szemügyre, miközben hangyányi méretűre zsugorodott a kis menedékház.
A Vörös-hegyek mészkővonulatának látványa merőben eltér a Magas-Tátráétól
Hangyányira zsugorodott a Konrád-rét
A Nagy-Giewont csúcskeresztje messziről észrevehető
A csúcsrégióhoz közeledve az ádázul szerpentinező törmelékes ösvényen konstatáltuk, hogy miért kapta a gerincvonulat ezen része a Vörös-hegyek (Czerwoné Wierchy) elnevezést: a hegyi szittyó által sűrűn benőtt gyephavasok az ősz közeledtével vöröses színt vesznek fel.
"Enyhén" szerpentinezik az ösvény
Lassan de biztosan felértünk a Konrád-púpi nyeregbe, ahol a farönkpadra leültünk kicsit pihenni. Innen még kb. 150 méteres szintemelkedés várt ránk a csúcsig. A Vörös-hegyek gerincvonulat egyébként a Lengyel-Szlovák államhatár is egyben, a nyeregből dél felé a Liptói-havasok hegyeit-völgyeit láthatjuk, kelet felé pedig a Magas-Tátra is feltűnik.
A Vörös-hegyek (és a Tátra) főgerincén
A Vésett-kő (Lengyelország legmagasabb mészkőcsúcsa) vad letörése
...és ugyanez kicsit közelebbről
Az igazi, lenyűgöző, 360 fokos panoráma azonban a csúcson vár minket, ahová a határköveket kerülgetve lépdelünk fel. A széles gyephavasi csúcson akár órákig is el lehetne üldögélni. Alattunk a gyönyörű Csendes-völgy terül el, de elénk tárul a Vörös-hegyek teljes vonulata az éppen 100 méterrel magasabb Vésett-kőtől (Krzesanica, 2105) a Szwinica aljáig, ami a Magas-Tátra legnyugatibb csúcsa. De a háttérben büszkén emelkednek a Magas-Tátra jól ismert csúcsai is, mint például a Kriván. Nehéz elbúcsúzni az elképesztő körpanorámától.
Háttérben a Magas-Tátra vonulata a Szwinicától (balra) a Krivánig (jobbra)
Kilátás a Kasprowy irányába
Háttérben a Liptói-havasok
A Vörös-hegyek nyugati vonulata
A sárga jelzésen haladunk tovább, ami egy oldalgerincen vezet le minket egészen a Giewont alatti nyeregbe. Az ösvény meredeken ereszkedik, miközben egyre jobb rálátásunk lesz a bal oldalt fekvő Koprowy Zleb karsztos szakadékkatlanára, melynek sziklái között számos barlang nyílása tátong. Az 1725 méter magasan lévő Konrád-nyeregbe érve rengeteg ember között találtuk magunkat, és nem volt nehéz kitalálni: a Giewontra tartanak. Még sosem jártunk az Alvó Lovag csúcsán, így mi is szerettük volna megtekinteni a nagyszerű körpanorámát Zakopane "házihegyéről", a tömeg ellenére is.
Meredeken lefutó oldalgerinc a Giewont felé
Közeledünk a Giewonthoz
Sziklatorony a Kis-Giewont oldalában
Giewont: csak erős idegzetűeknek
Kőfolyás a Giewont oldalában
Aki főszezonban, a nap közepén tervezi megmászni a Giewontot, annak csak egyetlen jó tanácsom van: ne tegye! A kőtörmelékes, hegyoldali ösvény törpefenyvesben kanyarog, majd elérjük a sziklacsúcs alját. Az 1895 méteres (Nagy-)Giewontról azt érdemes tudni, hogy a lengyelek egyik szent hegye, amelyről a csúcson álló, már messziről látható, 17,5 méter magas, 1901-ben emelt kereszt is tanúskodik. Így boldog-boldogtalan elindul, hogy a néhány négyzetméternyi álló-ülőhellyel rendelkező sziklacsúcson eltöltsön egy kis időt.
A csúcsra naponta emberek ezrei másznak fel
A kilátás innen is első osztályú
A tömeg nélkül pár perc alatt leküzdhető ösvény lépcsősen, meredeken emelkedik, majd kettéválik: felfelé a jobbra található utat válasszuk. A csúszós, bakancsok (és egyéb ide nem illő lábbelik) milliói által simára koptatott mészkövön való haladást beépített láncok segítik. Ezek főként nedves időben igen jól tudnak jönni, de a csúcs megmászása nem különösebben technikás. Viszont a mi esetünkben a láncos ösvény egyet jelentett: sorban állást és az abból következő torlódást. A hegycsúcson nyomorgó tömeg nem csak kellemetlen, de veszélyes is tud lenni, így tényleg nem javaslom senkinek, hogy menjen fel, ha látja, hogy kígyózik a sor a láncokon. A kilátás viszont rendkívül gyönyörű. Az alattunk függőlegesen leszakadó sziklafal szédítő látványt nyújt, a pengeéles Hosszú-giewonttal egyetemben.
A Hosszú-Giewont látványa a Nagy-Giewontról
Zakopane és a környező falvak házai parányinak tűnnek idefentről, a Gubalówka pedig csak aprócska domb képében tetszeleg. De a Konrád-púp, a Vörös-hegyek és a Magas-Tátra csúcsai is igen szépen kirajzolódnak a körpanorámában.
Zakopane irányába szédítő kilátás nyílik, alattunk a Palánkos-völgy és az Őzike-szikla
A Sas-út gerince
A tömegben való indokolatlan álldogálás és a csúcsról való lejutás egészen 1 órát vett igénybe... a lefelé vezető ösvényen is vannak láncos kapaszkodók, de az előzőhöz hasonlóan ez sem vészes egyáltalán.
Láncos ereszkedés
Visszaérkezve a Felső-Konrád-nyeregbe, a piros jelzésen, igen omladékos terepen haladtunk tovább a Kis-Giewont alá. Itt egy sziklatorony kölcsönöz festői hangulatot a tájnak. A távolban egy barlangszáj alatt kis barna folt látszik, sokak csalódására nem medve, hanem "csak" zerge volt.
A magashegyi karsztos sziklaformák változatos világa
A távolban zerge pihen
A két katedrális méretű Kis-Giewont sziklájának oldalába vájva ereszkedtünk lefelé, egy nagyon hangulatos, szép kilátást nyújtó úton. Rövidesen újból elértük az erdőhatárt, találkoztunk a fekete turistajelzéssel (Felső Erdei Út) ahol egy kis völgyben, az ösvényen folyó patakban tocsogva leereszkedtünk a Palánkos-völgybe.
Vadregényes, sziklaoldalba vájt ösvény
A festői Siklawica-vízesés
Patakvölgyben
A Palánkos-völgy közepén, a Palánkos-réten visszapillantást kapunk a Giewont félelmetes északi sziklafalára.
Pár órája még odafentről szemléltük a tájat
Pár perc sétával a híres Siklawica-vízesésnél találhatjuk magunkat, amely könnyű kirándulásra vágyók számára is ideális célpont lehet. A két lépcsőben lezuhogó, 23 méter magas vízoszlop rendkívüli erővel csapódott a köveknek az áradás miatt. Nyáron nem mindennapi látványban lehetett így részünk. A Siklawica nevét a 70 méter magas Siklawa vízesés után kapta, ami a Lengyel Öt-tó-völgyében található (és a Tátra második legmagasabb vízesése), nevét nagyjából úgy lehet értelmezni, mint "Siklawácska". Egykor errefelé haladt a Giewontra haladó lerövidebb (és legmeredekebb) út.
A nagy erejű zuhatag permetét több tíz méterre elviszi a szél
A Palánkos-réten van egy kis büfé, ahol lehet enni-inni, azonban nem árt némi nyelvtudás, vagy szótár, ugyanis az ételek neve csak lengyelül van feltüntetve (viszont a büfés mentségére szóljon, hogy az angolul feltett "milyen levest lehet itt kapni?" kérdésemre kielégítő választ kapott). Az árak pedig pont megfelelőek voltak.
A Tátra martalócai
Az Őzike-szikla alatt
Bár már több mint 1000 méter szintemelkedésen túl voltunk, azért innen még ismét felkapaszkodtunk a Felső Erdei Úton az Őzike-szikla (Sarnia Skala) alatti nyeregbe. Eddigre már késő délután volt, így a kilátósziklát ezúttal kihagytuk. Cserébe a nyeregben nem egy őzike, hanem egy róka várt minket, aki némi elemózsiáért cserébe büszkén pózol a turistáknak.
Róka az Őzike-szikla alatti nyeregben
Itt szeretném a Kedves Olvasókat megkérni: ne adjunk a rókának semmit! A róka valóban ravasz és nagyon okos állat, és mindig a könnyebb utat keresi, így felfedezte az élelemszerzésnek eme roppant egyszerű és hatékony módját. Viszont ha hozzászoknak az emberi ételhez, az nagyon káros hatással lehet a természetre, felborulhat (és fel is borul) az egyensúly.
A Fehér-völgy kanyonján át
nyeregből - már igen fáradtan - a csodaszép karsztos szurdokvölgybe, a Dolina Bialego-ba (Fehér-völgy) ereszkedtünk. a völgyet egy nagyszerű vízesésnél értük el, majd lejjebb megjelentek a sziklafalak is, melyek között a megáradt patak nagy erővel tör át.
Vízesés a Bialego-völgyben
Szép sziklakanyonban halad utunk
Maga a völgy könnyen járható, széles út vezet át rajta. Elhaladunk több zúgó és egy kis forrásbarlang mellett is. Végül egy büfénél érjük el a "civilizációt", avagy a város határát.
A patak kisebb-nagyobb vízesések sorozatán zúdúl lefelé
A forrásbarlangból kristálytiszta víz lép a felszínre
Kanyonban
Az Alsó Erdei Úton (szintén fekete jelzés) jobbra fordulva érintjük a síugrósáncot, majd egy piactér-szerűségen is áthaladunk, ahol a megszokott helyi árukat lehet megvásárolni.
Vadvilág a városon belül
Amikor már túránk végéhez értünk, és azt hittük, további érdekességgel nem fogunk már találkozni, a II. János Pál körforgalomnál igencsak megdöbbentünk. Egy nagytestű állat állt a forgalmas út túloldalán a járda mellett, fejét a szemetesbe dugva, mit sem törődve a bámészkodókkal. Amikor felemelte a fejét, láttuk, hogy egy gímszarvas az, aki éppen a vacsoráját fogyasztotta a kukából. A környéken több tábla is figyelmeztet, hogy Zakopanéban a természet és a civilizáció határai gyakorlatilag teljesen elmosódnak, és a város parkjaiban szarvasok tucatjai élnek.
A 25 kilométeres túra után fáradtan, de némiképp kárpótolva és rengeteg élménnyel gazdagodva ültünk be az autóba, majd hajtottunk vissza a szállásra.
Ha tetszett a bejegyzés, kérlek, nyomj egy tetszik-et a Facebook oldalunkra, hogy azonnal értesülj a friss tartalmakról!