A Magas-Tátra déli oldalának legkönnyebben elérhető kétezres csúcsa a Nagy-Morgás (Velká Svistovka), ami a Késmárki-csúcs gerincének végén magasodik a hegység peremén. A csúcsra a Zöld-tavi-katlanra és a Bélai-Tátrára nyíló kilátás miatt érdemes felkapaszkodni. A Tátrában érdemes úgy időzíteni az indulást, hogy a csúcson legyünk már délelőtt, ugyanis a magashegyi viharok nagy része délután következik be. Így történt a túra során is, de a részletekről később…
A Giewonton történt tragédia után egy héttel volt szállásunk foglalva a Magas-Tátrába, így alapból éreztünk némi bizonytalanságot az úttal kapcsolatban (utólag azt mondhatjuk, kiválóan sikerült), és az időjárás-előrejelzés sem kecsegtetett kellemes idővel, de a tátrai túráink során már megtanultuk, hogy nem feltétlenül van igazság abban, amit ott látunk, legfeljebb pedig kitalálunk valami B tervet, ha végképp rossz idő lenne. Végül egy nappal előtte láttuk, hogy csak délután 3 körül várható zivatar, így úgy kalkuláltunk, hogy még a délelőtt folyamán feljutunk a csúcsra, mire a vihar odaér, már a menedékházban leszünk a Zöld-tónál. A terv első fele be is vált.
Út Tátralomnicról a Start nevű állomásig, középen a Lomnici-csúcs
A nagyjából 150 kilométeres autóutat korán reggel megtéve, 8 óra körül érkeztünk Tátralomnicra (Tatranská Lomnica), a nagy ingyenes parkolóba a felvonóhoz. Jelentősen megkönnyítette volna a túrát, ha a felvonót is igénybe vesszük, de a 15 eurós fejenkénti jegyet egy picit sokalltuk, így inkább gyalog vágtunk neki a sípályák mentén felvezető fárasztó emelkedőnek. A déli irányú emelkedőn a nap természetesen végig a hátunkba tűzött. Egy rövid pihenővel jutottunk fel végül kb. két óra alatt a Kő-pataki-tóhoz (Skalnaté Pleso), 1750 méter magasra. Így a túra szintemelkedésének már nagy részét letudtuk, hiszen kb. 800 méterről indultunk, a csúcs pedig 2038 méteren van.
Tárnicsvirágzás
Természetesen kora reggel még egy darab felhő nem volt az égen, de a hegyekben a felszálló meleg levegő a fenti hideggel keveredve másodpercek alatt képes megváltoztatni az időjárást. A Kő-pataki-tónál így már elkezdtek gyülekezni a fellegek. A piros jelzésű Magisztrále-út melletti Skalnatá Chatában ültünk le meginni egy gyors Kofolát (illetve annak is egy utánzatát, de sebaj, jól esett), ami mindenképp jó döntés volt, mivel a tó melletti nagyobb kiszolgálóegységnél vásári hangulat volt, köszönhetően persze a felvonónak.
Skalnatá Chata
A Kő-pataki-tó folyamatosan zsugorodó víztükre
Lomnici-csúcs (Lomnicky Stit') a Hunfalvy-kilátóról (Huncovská Vyhladka)
A nagy tömegben nem kívántunk túl sok időt eltölteni, így a tóról is csak egy röpke felvételt készítettünk, majd nekivágtunk a kőomladékos gerincen felvezető piros út folytatásának, közben végig a Lomnici-csúcs tömbjében gyönyörködve. A Hunfalvy-kilátó (Huncovská Vyhladka) mellett, ahol az út jobbra kanyarodik a tipikus Magisztrale-oldalazóösvényre, leültünk enni egy keveset, bár szándékosan pihentünk többet, igyekeztünk a csúcsra érni, mielőtt még leszakadna az ég, hogy inkább ott tudjunk többet nézelődni.
A Magisztrale panorámaösvényén
Az út egy ponton balra kanyarodik és elhaladunk a Hunfalvy-katlan bejáratánál. A vadregényes jégvájta katlan látványa némiképp váratlanul ért. Innentől kezdődik meg a Nagy-Morgásra vezető szerpentinösvény, még nagyjából 150 méternyi szintemelkedést kell lebirkózni odáig.
Odafent már a Nagy-Morgás van
A Látványos Hunfalvy-katlan
A gyephavasi környezetben gyorsan meg lehet tenni a meredek emelkedőt, a terep nem különösebben nehéz. A Nagy-Morgás (Vel'ká Svistovka) a Magas-Tátra legkönnyebben elérhető kétezres csúcsa a sima bakancsos túrázók számára, a 8, turistaúton elérhető kétezres csúcs közül ide a legkönnyebb feljutni (jó, talán az Elülső-Szoliszkóra még egyszerűbb). Persze ez csak akkor igaz, ha a Kő-pataki-tó felől megyünk, a Zöld-tó felől elég húzós az emelkedő – mi errefelé mentünk le.
Alattunk a Nagy-Morgás-nyereg (Sedlo pod Svistovkou)
A Nagy-Morgás-nyeregbe (Sedlo pod Svistovkou) vezet turistautunk először, ami elválasztja a Nagy-Morgás kiemelkedését a jóval magasabb Késmárki-csúcsoktól (Kezmarsky Stit). Itt jobbra fordulva, a piros háromszög jelzésen tudunk felkapaszkodni a nyeregtől mindössze pár méterrel feljebb lévő csúcsra. Azonban mindenképp érdemes rászánni a pár percet a kitérőre, hiszen varázslatos 360 fokos panoráma tárul a szemünk elé odafentről. A kilátás leginkább kelet-északkelet felé szemet gyönyörködtető, itt alattunk terül el a Zöld-tavi katlan (Dolina Zeleného Plesa) és a Fehér-tavi katlan egymás mellett, a Magas-Tátra főgerincének keleti csúcsai alatt szélesen elterülve, a kilátást pedig a Magas-Tátrára merőleges Bélai-Havasok (Belianske Tatry) sziklacsúcsokkal tarkított gyephavas vonulatai zárják.
Kilátás a Vel'ká Svistovkáról
A Bélai-Havasok vonulatai jobbról balra: Bolond Gerő (Hlúpy), Sirató (Zdiarska Vidla), Havran, Murány
Zöld-tavi-katlan
Ködbe vesző csúcsok
Alattunk a völgykatlanban a névadó tavak sorakoznak, a színük még odafentről is stimmel. A másik irányba a kilátás most egy picit túl párás volt, a Poprádi-medencét és környékét nem igazán tudtuk megcsodálni. Viszont a közeli magasabb csúcsok, főleg a Késmárki-, a Hunfalvy- és a Lomnici-csúcs sziklapiramisai fenséges látványt nyújtanak, csakúgy mint a Fehér-tavi csúcs (Jahnací stít’), ahová a felvezető sárga jelzésű út szerpentinezését egészen a Zöld-tótól ki lehetett venni.
A Késmárki-csúcsok környékén azonban eléggé elkezdtek gyülekezni a vészjósló fellegek, így az eleinte derűs idő egyből inkább borongós lett. A kötelező csúcsfotók után tehát összeszedtük magunkat és elindultunk a Zöld-tó irányába a piros jelzésű úton. A Nagy-Morgás sziklafala meredeken szakad alá a Zöld-tó (Zelené Pleso) irányába, így a lefelé vezető utunk nem volt olyan kényelmes, mint felfelé, cserébe viszont kárpótolt az eszméletlen jó kilátás.
A Mészárszék vonulata lefelé a Nagy-Morgásról
Lefelé is elképesztően szép a kilátás
Még csak 1800 méteres magasságban járhattunk a harmonikaszerű szerpentinúton, amikor elkezdett dörögni az ég. Megszaporáztuk a lépteinket, bár még csak messziről, a hegység túloldaláról jött a dörgés. Ahogy egyre lejjebb jutottunk, a dörgés egyre közelebbről hallatszott, és igyekeztünk minél hamarabb leérni a némi biztonságot nyújtó völgykatlanba. Lefelé egy nagyon látványos, szakadékszerű vályút is kereszteztünk, ahol a patak hatalmas szálkőtömbök között bucskázik alá. Ami miatt viszont nem álltunk meg itt nézelődni, azok a fémláncok voltak. Tulajdonképpen a kb. 30 méter hosszúságú szakaszon nem is fontos használni a láncokat, egy kis odafigyeléssel könnyen túl lehet itt jutni.
Ahogy itt a patakmedren túljutottunk, inkább felvettük a csodálatos esőköpenyünket, amit tavaly vettünk Zakopane főutcáján, gyakorlatilag fillérekért. Az „egyszer használatos” műanyag köpenyt már nem egyszer használtuk, de a célnak még mindig megfelel. Jó döntés volt, ugyanis megérkezett hivatalosan is a vihar. A félelmetes az volt számunkra, hogy nagyon sokan – még gyerekekkel is – felfelé másztak, pedig a villámok a közeli csúcsoknál csapdostak.
A rövid vasláncos sziklavályú
A vihar előtti csend
A mennydörgést a kiváló akusztikájú U alakú gleccserkatlanok óriásira erősítették. Hirtelen ránk szakadt az ég, az úton hömpölygött a víz. Rövidesen, nem túl kellemes körülmények között sétálva érkeztünk meg az 1550 méter magasan lévő Zöld-tavi menedékházhoz (Chata pri Zelenom plese), ami (nem meglepően) tömve volt az eső elől behúzódó turistákkal. Valahogy mégis sikerült helyet találnunk odabent, sokan tényleg csak az eső elől húzódtak be, fogyasztani nem szerettek volna. Sajnos a tömeg kifogyasztotta a készleteket is, így amit szerettünk volna enni, már nem volt, de hát ilyen ez a hegyen, nem lehet mit tenni.
Zöld-tó (Zelené pleso)
Persze amint elállt az eső zuhogása, illetve amint enyhült egy picikét, máris kiürült a ház. Mi kicsit többet voltunk bent, mint szerettünk volna, meg kellett száradni valamennyire. Kint is szétnéztünk, hiszen a Zöld-tó és környéke nagyon hangulatos, az egyik legszebb tátrai tóról van szó, a környező piramis alakú csúcsokkal és a távolban zuhogó vízesésekkel. Ha valaki csak könnyedebb túrát szeretne vállalni, akkor ez is kiváló végcél.
A háznál hamar összebarátkoztunk a helyi cicussal, aki az ölünkbe is felugrott – pedig nem különösebben csalogattuk. A két kutyus most ketrecben volt, de azért tettünk náluk egy látogatást lefelé. Végül egy igen hosszas ücsörgés után elindultunk lefelé Tátralomnicra. Jobbról a Nagy-Morgás kísért egy darabon, balra pedig Bélai-Tátra a Mészárszék gerincnyúlványával. Mellettünk patak csobogott vadul, majd egy zuhatagosabb résznél sajnos elhagytuk, mi viszont hangulatos fenyőerdőben mentünk tovább.
A Kis-Morgásra vezető kék jelzés elágazásánál úgy döntöttünk, hogy jobbra fordulunk és felmászunk a Folvarská pol’anáig és úgy megyünk vissza Tátralomnicra. Jó ötletnek bizonyult, egy negyed órán belül egy kis erdei pihenőnél voltunk, ahol a környező csúcsok látszottak a távolban. Innen egy széles erdészeti úton mentünk tovább. Sajnos itt találkoztunk a többszöri széldöntés által elpusztított fenyvessel, így balra a Poprádi-medence és a felette tomboló viharok nagyon jól kivehetők voltak. Jobbról ismét megjelent a Lomnici-csúcs tömbje az úgynevezett Lidl-erdőnél, ahol az ismert diszkontáruházlánc telepített több mint 110.000 facsemetét az elmúlt években.
Sajnos találkoztunk útközben áfonyaszedőkkel – a Tátrában még nem találkoztunk velük, hiszen itt szigorú természetvédelmi szabályok vannak, viszont úgy tűnik nem igazán zavarja őket a lehetséges büntetés terhe. Rövidesen visszaértünk a Start nevezetű helyre, ahol reggel már jártunk, ez a felvonó középső állomása. Innen már csak egy rövid kanyargás a szerpentinen, és vissza is értünk az autóhoz. Útközben azért még szerencsére találkoztunk őzekkel, mindig nagy öröm látni vadállatokat a természetben.
A túra nagyjából 24 kilométer hosszú volt, 1200 méter szintemelkedéssel. Egyébként 8-9 óra alatt teljesíthető, nekünk a házban ücsörgés miatt több lett.
Köszönjük, hogy elolvastad a cikket! Ha tetszett, kérjük, nyomj egy 'tetszik' gombot a Facebook oldalunkon is! (katt ide)
