Túraddikt - Úton a természetben

Túraddikt - Úton a természetben


Az Alacsony-Tátra legendás keleti bástyája

2021. március 08. - bencicuska

A hegység főgerincének keleti végén, méltóságteljesen emelkedik a felvidéki táj fölé a Király-hegy bástyája.  A Király-kopaszának, azaz szlovákul Králová Hol'ának is nevezett gyephavasi tömb, mely egykor Mátyás király kedvelt vadászterülete volt, a történelmi Gömör legmagasabb pontjaként még ma is különös vonzerővel bír. A szlovákok versek, műalkotások, mondák, népdalok formájában is kifejezik csodálatukat a hegy iránt, mely a Kriván mellett az ország másik jelképének számít.

p1550042.JPG

Tovább

Kirándulás Szlovénia legszebb alpesi legelőjén

Zöldellő legelők, havasi virágok, pásztorkunyhók, a háttérben óriás sziklapiramisok, az előtérben legelésző tehenek. A Szlovén-Alpok legnagyobb hegyi legelőjén, a Velika Planinán hamisítatlan alpesi élményben lehet részünk.

p1550452.JPG

Tovább

Vulkánok romjain az Ajnácskői-hegységben

A kis felvidéki település, Ajnácskő (Hajnácka) Hunfalvy János szerint az a hely, ,,hol a történelem a mesével összefolyik”, ez már a település gyönyörű nevében és fekvésében is megmutatkozik. A Gömör és Nógrád közötti bazaltvidék egyik legizgalmasabb táját fedezhetjük itt fel, változatos természeti, domborzati viszonyokkal, csodás kilátópontokról letekintve.

p1020594_1.JPG

Tovább

Keresztülszeltük a Bélai-havasok mészkővilágát

Nyári kalandok a Tátrában II.

2019. szeptember 22. - bencicuska

A Tátra vonulatát északkeleti irányból lezáró Bélai-havasok 14 kilométeres mészkőgerince napjainkban szigorúan védett természeti terület. Habár egykor számos turistaút hálózta be a hegységet, napjainkban csak egyetlen útvonalon pillanthatunk be a gyephavasok és mészkőszirtek különleges világába - ezt jártuk be egy augusztusi túránkon.

p1390436.JPG

Tovább

Csúcspanorámás villámtúra a Nagy-Morgásra

Nyári kalandok a Tátrában I.

2019. szeptember 11. - bencicuska

A Magas-Tátra déli oldalának legkönnyebben elérhető kétezres csúcsa a Nagy-Morgás (Velká Svistovka), ami a Késmárki-csúcs gerincének végén magasodik a hegység peremén. A csúcsra a Zöld-tavi-katlanra és a Bélai-Tátrára nyíló kilátás miatt érdemes felkapaszkodni. A Tátrában érdemes úgy időzíteni az indulást, hogy a csúcson legyünk már délelőtt, ugyanis a magashegyi viharok nagy része délután következik be. Így történt a túra során is, de a részletekről később…

p1380974.JPG

Tovább

Bastei - Szász-Svájc legnépszerűbb kirándulóhelye

A Cseh-Szász Svájc gyöngyszemei V.

2019. szeptember 04. - bencicuska

18. és 19. századi karcok a homokkőben, az NDK idején napi 50.000 turista, ma pár órás kikapcsolódás Drezda városától nem messze. Az Elba kanyonja fölé magasodó Bastei homokkőformációjának népszerűsége már több mint 300 éve töretlen, így körültekintőnek kell lenni, ha nem tömegben szeretnénk bejárni.

p1360293.JPG

Tovább

Panorámakörtúra a Schrammsteine vadregényes sziklaormán

A Cseh-Szász Svájc gyöngyszemei IV.

2019. augusztus 31. - bencicuska

Szász-Svájc egyik legvadregényesebb pontja az Elba-kanyon fölé magasodó, hajmeresztő panorámát adó Schrammsteine sziklacsoport, amit egy félnapos túra során fedezhetünk fel egy kalandos, létrákkal, sziklába faragott ösvényekkel tarkított útvonalon.

p1360103.JPG

Tovább

Zergelesen a Zejmár-szakadékban

Útikalauz a Paradicsomhoz 4.

Az Imrikfalvától (Dedinky) nem messze található  Zejmár-szakadék rövidsége és közelsége miatt kitűnő betekintést nyújt a Szlovák Paradicsomba a hellyel ismerkedőknek is. A látványos Nálepka-vízesésrendszer létráin való felkapaszkodás igazi rövid adrenalinlöket, a Geravy-fennsíkon barangolva pedig hangulatos hegyi rétek várnak minket, ezek minden évszakban más arcukat mutatják, így érdemes többször, több útvariációban elmenni ide. Ha pedig egy kis szerencsénk van, az itt lakó állatokkal is megismerkedhetünk közelebbről. 58679271_3177334225626024_1728765671405256704_o_3177334222292691.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása