Régmúlt időkről mesélnek a Polyána gyűrű alakban emelkedő bércei. Mesélnek arról a nem is oly régi időszakról, amikor a természet volt az úr, mikor az áthatolhatatlan őserdőben szabadon járt-kelt minden állat, az ember pedig nem sokkal emelkedett ki közülük. Jánosikról, a híres rablóról, aki az őserdőt és a zegzugos sziklákat kihasználva keresett menedéket a hegyvidéken. Mesélnek évmilliós történeteket a Föld erejéről, amely képes hegyeket kialakítani, megmozgatni, tűzzel és porral betemetni mindent. Több ezer méter magas csúcsokról, melyek egész egyszerűen eltűntek, mert őket a vulkáni tevékenység sem kímélte, ezután pedig évmilliókon keresztül a szél, a jég, a víz koptatta, elhordta, felaprózta, s már csak kisebb magaslatok, szirtek, sziklák, kúpok dacolnak a külső hatásokkal. És mi elmentünk, és meghallgattuk ezeket a történeteket, láttuk a végkifejletet a saját szemünkkel, az előzményeket pedig legalábbis a belső szemeinkkel.