A Kéktúra bükki szakaszát méltóképp fejeztük be október utolsó napján, a gyönyörű, színes, őszi erdőben túrázva, a napot naplementenézéssel zárva.

A bükki szakaszból egy rövid, de igen látványos túrára elegendő maradt hátra, és szerencsére az október végi őszi színkavalkádban adódott az alkalom, hogy megcsináljuk. Reggel még szakadó esőben indultunk el Szarvaskőre, de mire odaértünk elkezdett kitisztulni az idő. Később pedig még át is csapott ragyogó napsütésbe.

A falu felett őrködött egykor Szarvaskő vára

A túrát pecsételéssel kezdtük a vasútállomás mellett, majd a szabadtéri fedett színpadhoz leérve megreggeliztünk. Feltöltődve nekivágtunk a várhegy rövid, de meredek emelkedőjének. A vadregényes, sötétbarna sziklatömb tetején állt egykor Szarvaskő vára, de ma már csak néhány omladozó falcsonk, és az árok maradványa árulkodik erről.

Kilátás a Várhegy sziklájáról a falura

Kilátás az Akasztó-hegy irányába

A kilátásért azonban mindenképp megéri felkapaszkodni ide, ráadásul a geológia szerelmeseinek is tartogat a hely érdekességeket: a várárok oldalában mélytengeri eredetű párnaláva-képződményeket figyelhetünk meg közvetlen közelről. A várhegy alatt madársereg fogad: cinegék, sárgafejű királykák, szajkók hada jelzi, hogy kezd javulni az idő.

A várból nyíló kilátást csak az Akasztó-domb sziklagyepes oldalának látványos panorámája tudja felülmúlni, ahonnan teljes pompájában belátható a kanyargó Pyrker-szoros, ahol az Eger-patak kettéfűrészelte a hatalmas bazalttömböket. A középkorban a szekerek a gerincen közlekedtek, a völgy vad szurdokában nem volt erre lehetőség.

Kilátás a bazaltszurdokra

A másik irányba is szép a kilátás

A közlekedést megkönnyítendő a 19. század közepén Pyrker János László egri érsek robbantásokkal tágította ki a szorost annyira, hogy akadálytalan legyen az áthaladás. Az egyik sziklagerincen egy nagycsigájú muflonkos legelészett, ránk ügyet sem vetve. Esszenciális hely ez, szinte tökéletes tükörképe a kéktúrán szintén érintett upponyi tájnak, ahol szintén a mély szurdokban kanyargó út látványában gyönyörködhetünk.

A gerincen továbbhaladva egy ideig még élvezzük a kilátást, de utána tölgyesbe érünk, ahol az ősz páratlan színei kápráztattak el minket.Enyhe hullámzás után erőteljes ereszkedésbe kezdünk, és egészen a Gilitka-patak völgyéig lefelé haladunk. Meghitt völgyecske ez, csobogó patakkal, fehérre meszelt falú gyönyörű kápolnával, eső után élelemért kutató foltos szalamandrákkal. A völgy a nevét a bélháromkúti apátságot alapító Kilit püspökről kapta. Az 1700-as évek közepétől Szent Anna tiszteletére búcsújáró helyet alapítottak itt, a kápolna neki lett felszentelve. A közelben jó vizű forrást is találunk, a kék kör jelzésen pár perc alatt meg is közelíthetjük. Ez igazi erdei szentély, ahol mindenki békességre, nyugalomra lelhet.

Útközben is akadnak kilátópontok, az egyikről egészen Egerig ellátni

Erdei pillanatok

Szent Anna kápolna

A völgyben foltos szalamandrával is találkozhatunk

A forrás

Elindulva felfelé, a Telekessy üdülő felé vesszük az irányt, ismét egy hosszabb erdei szakaszon. Egy mélyen bevágódott völgy oldalában ereszkedünk, míg az autóval is járható út végére, egy pihenőhelyhez nem érkezünk. Kis kitérővel érhetjük el a Telekessy üdülő hosszú lépcsősorát, ami alatt az OKT táblán találjuk a pecsétünket.

A Telekessy üdülő lépcsője

Ha vizet szeretnénk vételezni, a közelben is találunk forrást. Innen már ismét egy kényelmes úton haladunk Bélapátfalva irányába, érintve az úttörőtábor szomorú romjait. A hangulatos erdőben egy keskeny ösvényen kanyargunk, majd szinte váratlanul bukkan fel a Bél-kő hatalmas, lebányászott homlokzata. Itt találkozik a párnalávás, sötétbarna bazalt a hófehér triász mészkővel, bár a bazalt csak a hegy túloldalán, a Szász-bércnél bukkan elő, ott viszont a szarvaskőihez hasonlóan látványos formában.

Az 1232-ben alapított ciszterci apátság

A kéktúracica képeket nem hagyhatom ki

 Az apátsághoz érve még sok emberrel találkoztunk, a korlátozások előtt még sokan kirándultak hétvégén. A középkori apátság tökéletesen tájba illeszkedő épülete a Bélháromkút szent forrásaira épült, ahol a kereszténység meghonosodása előtt pogány áldozóhely volt. Ez az ősi táj teljesen soha nem tudta elengedni ősi gyökereit, a tájban élő palócok ragaszkodtak ősi hagyományaikhoz, szent hegyükhöz, a Bélapátfalva felé emelkedő Bél-kőhöz. Bár a Bél-kő oldalában már régóta üzemeltek bányák, a pusztítást, mely megskalpolta, megcsonkította az órást, a múlt század második felében létező ideológiáinak köszönhetjük. Pedig ilyen monumentális, szigetszerűen kiemelkedő, sziklás hegyünk nincs még egy, és sajnos a csodálatos Bél-kőt is csak romjaiban láthatjuk. És még így is, ilyen állapotában is kihagyhatatlan, de keserédes élmény felmászni a tetejére. Bár a Kéktúra útvonalába nem esik bele, ezt a kitérőt mindenképp érdemes beiktatni. Mi is megtettük, bár igaz, hogy így az alig több mint 10 kilométeres túrából több mint 20 kilométeres lett. A kilométereket szerencsére bírjuk, az élmény pedig örök. Az egykori bánya kanyargós műútján elindulva nem a „főcsúcsot”, hanem a meghagyott, le nem bányászott sziklagerincet céloztuk meg, ahol az élénk tűzpiros cserszömörce pompázik ősz végén.

Az erdőben megbúvó apátság

A nap már közeledett a horizont felé, mikor felértünk, és bár reggel még azt sem gondoltuk, hogy bármilyen kilátásban lesz részünk, délutánra annyira kitisztult az idő, hogy a Magas-Tátra csipkézett hegyvonulata is gyönyörűen kivehetővé vált. A hangulatot még fokoztuk egy helyben előállított kávéval is. Az októberi nap enyhe sugaraival feltöltődve vártuk, hogy a nap a Kékes mögött lebukjon, melynek tetején narancsszín izzás idézte meg a Mátra vulkáni múltját. A kilátás, a rózsaszínes fényárba öltözött őszi táj felejthetetlen, ha tehetitek, ti is nézzétek meg idefent a naplementét, nem fogjátok megbánni!

Élükre állt mészrétegek

A Bél-kő "farka"

Kilátás Bélapátfalvára

A Magas-Tátra

Ahogy a nap eltűnt a Mátra masszívuma mögött, hirtelen elképesztően hideg lett, úgyhogy nem is maradtunk tovább, összeszedtük magunkat és elindultunk lefelé. Az is nagy motiváció volt, hogy a buszunk nemsokára indult. Az erdőben már csak lámpával világítva tudtunk biztonságosan haladni, a buszmegállóba pedig a busz érkezése előtt kb. 10 perccel sikerült odaérni. Végeztünk hát a Kéktúra bükki szakaszával, és a vírushelyzetnek hála, úgy összességében a kéktúrázással is egy darabig, addig is maradunk a kevésbé járt útvonalaknál.

Köszönöm, hogy elolvastad a cikket! Ha tetszett, kérlek, nyomj egy ’tetszik’-et a Facebook oldalunkra is!