Zöldellő legelők, havasi virágok, pásztorkunyhók, a háttérben óriás sziklapiramisok, az előtérben legelésző tehenek. A Szlovén-Alpok legnagyobb hegyi legelőjén, a Velika Planinán hamisítatlan alpesi élményben lehet részünk.
Tavaly nyár végi rögtönzött szlovéniai utunkat a Kamniktól nem messze található Velika Planina (azaz Nagy-mező) meglátogatásával kezdtük, ami tulajdonképpen egy alpesi karsztfennsík a Kamnik-Savinji-Alpok déli előterében. A festői táj, a zavartalan kilátás, a ma is élő pásztorhagyományok és az Alpok hamisítatlan hangulata garantáltan elvarázsolja a látogatót, a túra pedig akár családdal, gyerekekkel is jó választás lehet rövidsége és a kis szintemelkedés miatt.
Szlovéniai utunk során nem a nehéz magashegyi túrákat választottuk: mivel még soha nem voltunk az országban, ezért úgy döntöttünk, hogy rövidebb és könnyebb kirándulások, túrák formájában ismerkedünk vele. Most az aktív pihenésről szólt ez a néhány nap, nem pedig az embert próbáló nehéz mászásokról (amikért még amint lehetséges, visszatérünk máskor). Ebben a negyed-magyarországnyi országban annyi fantasztikus hely fért el, hogy csoda lenne, ha nem szenvednénk a bőség zavarától, mikor utunkat tervezzük, és nem tehetünk mást, mint hogy beletörődjünk, hogy ide vissza kell jönni többször is. Mivel az úthálózat kiváló az országban, nagyjából mindegy, hogy hol szállunk meg, autóval egy-két órán belül elérhetjük úticélunkat. Ljubljanából a Kamnik-Savinji-Alpok, ahol a Velika Planina is található, kb. 30 perc alatt megközelíthető.
A Velika Planinára gyalog egy egész napos túra keretén belül tudunk feljutni (csak a feljutás 3,5 óra, lefelé nagyjából ugyanennyi, a fennsíkon pedig 5-6 órát is el lehet bolyongani), de mivel mi kicsit későn, 11 óra körül érkeztünk, így rendhagyó módon a felvonózás mellett döntöttünk. A Kamniska Bistrica gleccservölgyében autózva egy kavicsos parkolóban tudjuk hagyni az autót, majd az úton átkelve találjuk meg a felvonó alsó állomását. Szlovéniában bárhol jártunk, mindenhol beszéltek angolul, ezért nem okozott különösebb problémát a jegy vásárlása, ráadásul mint kiderült, mindenhol szó nélkül elfogadják a magyarországi diákigazolványt (levelező tagozatosat is), ezt érdemes észben tartani, ha valaki a korlátozások után Szlovéniába szeretne utazni.
A felvonó alulról
A kombinált retúr teljes árú jegy teljes áron 17 euróba kerül, ami bár nem kevés, de cserébe nincs időlimithez kötve, hogy mikor szeretnénk lejönni a hegyről, a nyári szezonban az este 8-as zárásig ezt bármikor megtehetjük. Nem mehetünk el szó nélkül a felvonó mellett, ami már önmagában is egy igen izgalmas látványosságnak számít. Az építési munkálatok 1958-ban kezdődtek meg, és a nagy munka egészen 1964-ig tartott. A felvonószerkezet felújítása 2011-ben történt meg. Napjainkban is lenyűgöző technikai teljesítménynek számít a szerkezet, mely egyszerre 32 utast tud felrepíteni a hegytetőre, mindössze öt perc alatt, 857 méteres szintemelkedést legyűrve. Ez Európa leghosszabb, tartóoszlopok nélküli függőkabinos felvonója (csak az alsó és a felső állomáson van rögzítve a kötél), a maga 1668 méteres hosszúságával. Tériszonyosok csak óvatosan vállalkozzanak az útra: van olyan pont, ahol a felvonókabin 230 méteres magasságban süvít a völgytalp felett, ennek megfelelően a kilátás a Kamniska Bistrica formás gleccservölgyére és a hegység főgerincének hófehér mészkőcsipkéire egészen szédítő.
Népszerűségét remekül mutatja, hogy évente 60.000 utast szállít, sokan keresik fel a hegyet mind a nyári szezonban, mind a tavaszi krókuszvirágzáskor, mind pedig síszezonban. Ha a felső állomást elérjük, a kombinált jeggyel átszállhatunk az ülőszékes felvonóba, mely közvetlenül a fennsík legmagasabb pontja, a Gradisce alatt ér véget. A csúcs innen néhány perces sétával érhető el. Már útközben, a libegőn is magunkba szívhatjuk a kristálytiszta levegőt és az alpesi fennsík egyedülálló, semmihez nem fogható hangulatát.
A libegőn. Alattunk bocik heverésznek.
Úton a Gradiscére
A Gradisce 1668 méterrel emelkedik a tengerszint felé. Régészeti ásatások is bizonyítják, hogy a régmúlt népeinek lehetett itt egy kis erődítése az őskorban, majd később a középkor során, melynek sáncai és az egykori bejáratok vájatai kiválóan kivehetők, innen eredhet a hegy neve, ami nagyjából “várhegy”-et jelent. A sáncok tetejére felkapaszkodva a Kamnik-Savinji-Alpok és a Ljubljanai-medence lenyűgöző kilátásában gyönyörködhetünk. Kiváló a kilátás például a 2500 méteres magasságot meghaladó Grintovec-csoportra is, mely az Alpok ezen vonulatának központi masszívuma. Érdemes itt egy kicsit leülni, akklimatizálódni, és persze gyönyörködni.
A Grintovec-csoport 2500 méter körüli mészkőcsúcsai
Kilátás a fennsík csúcsáról, a Gradiscéről
Ez a hely kiválóan demonstrálja, hogy milyen az, amikor ember és természet tökéletes harmóniában léteznek egymás mellett, hiszen nemcsak a különleges növényvilág, a karsztjelenségek és a kilátás miatt képvisel hatalmas értéket, hanem a többszáz éves pásztorhagyományok és a hozzátartozó népi építészeti örökség miatt is.
A Velika Planina Szlovénia legnagyobb hegyi legelője, mely egy kiterjedt karsztfennsíkon terül el. A tankönyvi példának is beillő platón és környezetében szinte minden ismert karsztjelenséget megfigyelhetünk valamilyen formában. Felszíne nem tökéletesen lapos, 1440 és 1668 méteres tengerszint feletti magasság között ingadozik a vakvölgyekkel, dolinákkal tagolt tetőszint, oldalai pedig meredeken, majdnem függőlegesen szakadnak le az alant húzódó völgyekbe.
A javarészt (főként felső- és közép-triász) mészkőből, kisebbrészt dolomitból álló masszívum tetején hatalmas töbrök, kisebb-nagyobb víznyelők pettyezik a felszínt, mutatva, hogy kiterjedt karsztos rendszer húzódik alattunk. A karsztosodás a Pliocén korban kezdődött meg, azonban a pleisztocén-kori eljegesedések egy időre megakasztották a folyamatot – abban az időben a jég formálta a felszínt, ami leginkább a hegyet határoló, jellegzetes U alakú gleccservölgyek látványában és a fennsík látványos, részben fagyásos eredetű szakadéktöbreiben érhető tetten. A milliárdnyi repedésen és nyíláson át a felszínre hulló csapadék szinte teljes mértékben a mélybe kerül, ennek megfelelően felszíni vizek csak elvétve, kisebb tócsákba gyűlve fordulnak elő.
A területen 30 barlangot tartanak számon, melyeket nagyrészt tektonikus törések mentén vájt ki a víz oldó-koptató munkája. A túra során a későbbiekben fel is kereshetünk két nagyon látványos rombarlangot. A terület leghosszabb és legmélyebb barlangja a Jama v Kofkach, mely több mint 100 méter mély és több mint egy kilométer hosszú. A platót kisebb-nagyobb mészkőgerincek szegélyezik, a felszínt pedig szinte mindenhol karrmezők borítják. Arról szintén nem szabad megfeledkezni, hogy a Velika Planina alatti völgyekben találhatunk keskeny szurdokot, türkizszínű vizű karsztforrástavat és vízesést is.
A Gradiscéről elindulunk a tanösvényen, melyről az alsó állomásról szerzett kiváló brosúra nyújt némi tájékoztatást, de a kihelyezett táblák is könnyen értelmezhetők azoknak, akik értenek angolul. Először a fennsík Ljubljanai-medence felé eső leszakadásához megyünk, ahol gyönyörködhetünk az erdős hegyoldalak és a füves, helyenként törpefenyővel borított havasi mező kontrasztjában.
Séta a fennsík peremét alkotó gerincen. Az állatokat szögesdróttal védik a zuhanástól.
A hegytetőt eleinte teljesen beborította a törpefenyőerdő, de a bronzkorban már lakott területen a legeltetés előkészítéséhez elengedhetetlen volt a növényzet kiirtása. A turistajelzés mentén a fennsíkperemi gerincen haladunk egy darabig, míg meg nem pillantjuk a központi mezőt, ahol a több tucat hangulatos pásztorkunyhót találjuk.
Útközben rengeteg szártalan bábakalács akad utunkba, mely odahaza ritkaságnak számít (értékét jól kifejezi, hogy a Bükki Nemzeti Park címerének központi eleme), de itt kifejezetten gyakori növényfaj. Ezenkívül tárnicsokban és egyéb havasi növényekben (kamniki orchidea, alpesi hanga, zergeboglár, havasi sisakvirág, stb.) is gyönyörködhetünk útközben.
Télen mély hólepel fedi ezt a területet, a tavaszi olvadást követően azonban sáfrányok ezrei borítják a mezőt. Nyaranta viszont valósággal életre kelnek idefent a pásztorhagyományok, amikor több száz szarvasmarha népesíti be a hegy tetejét. A tanösvénynek és a mező közepén álló kunyhóban kialakított tájháznak köszönhetően bepillantást nyerhetünk a helyiek életébe is.
A hegyi tehénpásztorok egyszerű, viszont tartalmas és nyugodt napi rutinja irigylésre méltó a modern, városhoz és sürgés-forgáshoz szokott ember számára. Ezek a pásztorhagyományok a történelem előtti időkig vezetnek vissza, az idefent végzett régészeti feltárások során számos őskori menedékkunyhó maradványát találták meg. A múlt pásztorai a néhány gyér vízhozamú tetőszinti forrás közelében, napos kitettségű domboldalakban alakították ki lakóhelyeiket. A legelő első írásos említése 1538-ból származik, akkor ,,Gross Ross Albenn”-nek, azaz ,,Nagy-Lovas-legelő”-nek nevezték. A hagyományos pásztorkunyhónak nem volt ablaka, egy helyiségből állt, melyet kívülről az állatok alvóhelye vett körül, és csak az 1930-as évektől kezdve építettek két helyiségből álló kunyhókat, melyek lakó- és dolgozótérből álltak. Az eredeti pásztorkunyhók kerek alakúak voltak, később oválisak lettek, a leginkább modernnek nevezhetők pedig már szögletesek. Sajnos a második világháború során a német csapatok minden eredeti faépítményt leégettek, még a mező központi magaslatán álló, 1938-ban felszentelt Havas Boldogasszony kápolnát is, melyet csak 1988-ban építettek újjá. A fennsík hagyományos képének megőrzésében nagyon nagy szerepet játszottak lelkes építészek, akik a háború után épülő turistaházakat is a pásztorkunyhók stílusában tervezték meg. Magával ragadó látvány a kiterjedt karsztfennsík a hatalmas sziklák között megbúvó, ősi megjelenéső pásztorkunyhókkal, akár egy egész napot el lehetne bóklászni idefent, felfedezve minden apró szegletét.
A központi mező, a dombtetőn a Havas Boldogasszony kápolnával
A mező legforgalmasabb pontja nem véletlenül tehát éppen ez a központi “pásztorfalu”, ahol a tájházat és a kápolnát is találjuk, és hagyományos sajtokat és egyéb tejtermékeket is kóstolhatunk. A barátságos háziállatok nem különösebben zavartatják magukat, kíváncsian lépkednek hozzánk. A több tucatnyi tehén miatt persze arra is vigyáznunk kell, nehogy “taposóaknába” lépjünk, bár az itteni változat nem halálos, csak a cipőnk lesz tőle koszos és büdös.
Ez a hely alkotja a Velika Planina esszenciáját
A tanösvényen továbbhaladva hatalmas töbrökre leszünk figyelmesek. Ezek kémiai oldódással létrejövő karsztos képződmények, melyek minden hasonló fennsíkon megtalálhatók. Becslések szerint az utolsó jégkorszak óta (kb. 10.000 év alatt) nagyjából egy métert mélyültek ezek a tölcsér, illetve tál alakú töbrök. A helyi szóbeszéd szerint a töbrök állatot és embert nem kímélő csapdának bizonyulhatnak, farkas és ember holttestét is találták már meg a tavaszi olvadás után egy-egy ilyen dolinában.
Töbörkráterek az út mellett
Rövidesen elhagyjuk a szó legszorosabb értelmében vett Velika Planina területét, ugyanis két másik legelőt is találunk idefent (habár ezek összefoglaló neve ugyancsak Velika Planina), ezek a Mala Planina és a Gojska Planina. Ezeket a legelőket fenyőerdősávok szeparálják el egymástól. A Mala Planina felől visszapillantva a legpompásabb a kilátás a pásztorkunyhókra és a felettük emelkedő hegyóriásokra. Ezért a látványért bizony ide kell jönni! A Mala Planinán egy-egy kisebb tócsát is találunk, melyek a karsztosodó és nem karsztosodó kőzet határán megjelenő víz felszínre lépési pontjainál, kiseb források kifolyóinál jönnek létre. Ezek a vizes élőhelyek kétéltűeknek (békáknak, alpesi gőtéknek) és szitakötőknek adnak otthont, védelmük így kiemelten fontos.
A Velika és Mala Planina közötti részről a legszebb a kilátás a hegyek felé
A Mala Planinánál elérjük a plató szélét, ahová a pásztorok összegyűltek vasárnaponként hallgatni az alattunk elterülő falvakból felszűrődő harangjátékot. Némi bolyongás után sikerül megtalálnunk a tanösvény útvonalát és elindulunk a fenyves határában, az apró és bájos Gojska Planinán miközben az alattunk elterülő völgyekben gyönyörködünk. Amikor visszaérünk a Velika Planina szélére, különös ködfelhőt fúj át a szél a mezőn, melynek láttán egy percig sem kételkedem abban, hogy nem véletlen, hogy annyi rejtélyes jelenséggel találkoztak a hegyen élő pásztorok kezdve a kővé dermedt emberektől az óriásokon, tündéreken, boszorkányokon és kísérteteken át a csupaszőr vademberekig, akik puszta kézzel ölnek meg medvéket. Különös és szép lehet idefent az élet, még ha olykor rideg is. Habár a téli időszakban a pásztorok nem tartózkodnak a hegyen, a ‘bajtarji’-k őrzik a kunyhókat, akik a síturizmus beindításában is nagy szerepet játszottak.
A Mala Planina kunyhóit ki is bérelhetjük
A Gojska Planina felett
A Velika Planina széléhez közeledve a Tiha Dolina vakvölgyéhez érkezünk, melynek fenyvessel szegélyezett rétje szintén pazar kilátást nyújt az Alpok csipkézett gerince felé. A mérések szerint ez a völgy a fennsík leghidegebb pontja, ahol a talajmenti fagy nyáron is szinte állandó, télen a hőmérséklet akár -40 celsius fokig is süllyedhet.
A Tiha Dolinánál (Csendes-völgy)
Egy viszonylag erős emelkedővel ismét a Gradisce csúcsát célozzuk meg, hogy visszatérjünk a felvonóhoz, azonban útközben még egy állomása van a tanösvénynek, amit nem szabad kihagynunk: a Veternica-barlangok. A nagyjából 1600 méteres tengerszint feletti magasságon található barlangok valójában szakadéktöbrök, beszakadt tetejű barlangok, melyeket 20 méter magas falak vesznek körül. A szakadéktöbrök alján még nyáron is bőven akad hó, a pásztorok gyakran ivóvíznek is használták. A közvetlenül egymás mellett található két szakadékot falétrák segítségével közelíthetjük meg, a bátrabbak a mélyedések aljára is lemászhatnak, de az ott nyíló barlangnyílásokkal már érdemes vigyázni. A bent rekedő hideg levegőnek köszönhetően a növényzetben is megfigyelhető a klimatikus inverzió jelensége.
Vissza a Gradisce csúcsára
A Vetrnica karsztos felszakadásaiban az ember eltörpül
Késő délután tértünk vissza a völgybe, ahol döntenünk kellett, hogy sötétedésig mit nézünk meg: az egyik mellékvölgyben található Orligce-vízesést, vagy a Predoselj-szurdokokat és a Kamniska Bistrica forrását. Végül az utóbbi két hely mellett döntöttünk, amit nem bántunk, hiszen még vissza szeretnénk jönni ide. A Soteska Predoselj-nek nevezett két rövid, de látványos szurdokot egy kicsit feljebb találjuk a völgyben, közvetlenül mellettük parkolót is találunk. A Kamniska Bistrica-patak ezen a párszáz méteres szakaszon 1-2 méter széles, zúgókkal teli hasadékokba kényszerül, úgy zúdul lefelé a türkizkék, kristálytiszta víz. A festői, örvényüstökkel barázdált szorosok drámai látványát tovább fokozta a vízből felszálló párafelhő. Körülbelül egy órát bolyongtunk, megpróbálva bejárni a szurdok zegzugait, egy-két ponton egészen a vízfolyáshoz leereszkedve. Máshol viszont csak kb. 15-20 méteres magasságból, a keskeny hasadékon átívelő hidakról tudtuk csodálni a természet eme remek alkotását.
A Soteska Predoselj szorosánál
A patak forrását szintén keressük fel, ha erre járunk! A bővizű karsztforrások által táplált patak egy mesterségesen felduzzasztott kis tavacskát táplál, melynek vize szintén gyönyörű türkizkék. A forrástó melletti tisztáson turistaházat találunk, és közvetlenül innen indulhatunk el a hegység magashegyi csúcsainak felfedezésére is. Gyönyörködtünk is egy kicsit a minket amfiteátrumszerűen körbevevő, felhőkkel küzdő hegyóriások látványában, mielőtt elindultunk szállásunkra.
Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszett, kérlek, kövess minket Facebookon is!
Források:
- http://www.velikaplanina.si/en/cultural-and-natural-sights/cable-car/
- Tanösvénytáblák szövege
