Felkaptattunk a vadregényes vulkánmaradvány tetejére, majd a Nagy-Hideg-hegyen ébredve a Dunakanyar egyik legszebb kilátópontjához túráztunk a tikkasztó hőséget cipelve útitársként.

Június végére már nagyon hiányoztak a többnapos túrák, így a Kéktúra igazolófüzetet böngészve egy nem túl távoli, két napban teljesíthető szakaszt kerestem. A Börzsöny és a valamivel körülményesebb Mátra között vacilláltam, de végül az előbbi mellett döntöttünk, mert könnyebb volt kilogisztikázni: A remekül teljesíthető terv ez volt: Elautózunk Vácra, ott a P+R parkolóban hagyhatjuk az autót, majd az óránként közlekedő vonattal Nógrádig utazunk. A Nagy-Hideg-hegyen éjszakázunk, majd másnap egészen Nagymarosig túrázunk, ahonnan szintén közvetlen vonattal jutunk vissza Vácra. 

Az Országos Kéktúra 17-es, Nógrádtól Nagymarosig vezető szakasza papíron 41 kilométer, 1740 méter szintemelkedéssel és 1630 méter szintsüllyedéssel. Kitérőkkel együtt nekünk kb. 45 kilométer volt, bár ha nem lett volna borzasztó kánikula, valószínűleg még ennél is többet bolyongtunk volna. De a nyár már csak ilyen, hazai túrákra nem a legideálisabb a bozót, a szúnyogok és kullancsok, a hőmérséklet és persze a magas pollentartalom miatt. A szúnyogok szerencsére csak mérsékelten voltak sokan, kullancsot egyet sem találtunk, viszont fejenként egy-egy százas zsebkendő csomagot elhasználtunk az alacsonyabb szakaszokon. Mindezek ellenére is remek két nap volt, szívesen visszamennénk a Börzsöny rejtett ösvényeit felfedezni.

A délelőtti órákban gördültünk be Nógrád vasútállomására, ahol gyorsan letudtuk a kötelező pecsételést, majd a település felett őrködő, ikonikus, nagy alapterületű várrom felé vettük az irányt, amiről a település is a nevét kapta (Nógrád = Novigrad = Újvár). A körülbelül 60 méterrel a völgy felé emelkedő fennsíkra gyorsan felkaptattunk, majd árnyékot kerestünk, hogy el tudjuk fogyasztani a magunkkal hozott reggelit. Erre legideálisabb helynek az északkeleti rondella kilátóterasza bizonyult, ahonnan kiváló körpanoráma nyílik, csodálhatjuk az egykori várudvart, a Börzsöny hívogató bérceit, és a Cserhát szelídebb lankáit is. 

A szokásos "cicák a Kéken" fotók 

A magaslaton álló vár elődjét a 11. században emelték, fából és földből. IV. (Kun) László az egyháznak adományozta, ekkor épülhetett a belsővár. A már csak romjaiban látható öregtornyot a XV. században emelték. Az ágyúrondellát, ahonnan körbetekintünk, a 15. századi építkezések során építtették, míg a vár másik sarkában álló óolasz fülesbástyát a 17. század elején. A török háborúk idején az Oszmán Birodalom kétszer elfoglalta, majd sorsát egy 1685-ös vihar pecsételte meg, amikor a lőportoronyba belecsapó villám okozott hatalmas pusztítást az erődben. Jó itt elmerengni a múlton és magunk elé képzelni az egykor oly dicső várat. Rövid pihenőnk után azonban leereszkedünk a faluba és rátérünk a kék sáv jelzésre.

Nógrád vára (galéria)

A falu határában foglalt Természetvédők-forrása az utolsó vízvételi helyünk a Nagy-Hideg-hegyig, azaz első napi túránk végpontjáig. A forrásnál helybéliek álltak sorban, tucatnyi kannával, de kedvesek voltak és maguk elé engedtek minket, hogy két, máris üres palackunkat megtöltsük vízzel. Egy bácsi meg is jegyezte: ,,Hosszú még az út a Csóványosig!". 

Sorbanállás a forrásnál

Bizony hosszú! A mezőn, a kálvária felé haladtunk, miközben hátra-hátrapillantva a vár és a felette köröző rengeteg varjú látványában gyönyörködhettünk. Rövidesen, egy sorompó után erdőbe és a Duna-Ipoly Nemzeti Park területére értünk. A tűző napról kellemes volt a tölgyesbe betérni, ezen a kezdeti szakaszon még a terepviszonyok is egész barátságosak voltak. Egy sziklás, tipikus börzsönyi patakmedren átgázolva, a Saj-kútnál kezdődik meg az igazi kaptató! Azért nem volt annyira vészes, de az árnyas, erdei környezet ellenére is kemény volt feljutni a Börzsöny kalderájának gerincére a kb. 3 kilométer hosszú, 350 méteres szintemelkedésű ösvényen. Fent a rét szélén kialakított pihenőhelyen megpihenve a Foltán-kereszt tragikus történetével ismerkedhettünk meg: a keresztet egy erdőőr emlékére állították, akit fatolvajok gyilkoltak meg.

Az erdő felé (galéria)

Patak a Saj-kút alatt

Foltán-kereszt

Túránk legszebb része innen kezdődik. A Magas-Börzsöny vadregényes, jégkárok által megtépázva is méltóságteljes bükköseiben haladva már sokkal inkább a hegyvidékekre jellemző környezetbe érkezünk, amit a hőmérséklet enyhülésén is megérzünk. Így a hátralévő kaptató a 938 méter magas Csóványos csúcsára szinte fel sem tűnik. A csúcson álló geodéziai mérőtornyot a közelmúltban kilátóvá alakították, ahonnan nemcsak a Dunakanyarra, az Ipoly-völgyére és a Felvidékre nyílik kilátás, de felülnézetből csodálhatjuk meg a mai Magyarország legépebben megmaradt vulkáni felszínformáját, a Börzsöny csaknem szabályos kör alakú kalderáját, melyet a Csarna-patak és számos mellékvize szabdalt szét egy bonyolult völgyrendszerré. Két éve majdnem az egész kalderát volt alkalmunk körbesétálni és a túra végén a vadregényes Csarna-völgyön is átsétáltunk. Lenyűgöző, mennyire a Kárpátok vadregényes patakvölgyeit idézi ez a civilizációtól elzárt rengeteg. Határozottan ki merem jelenteni, hogy a Börzsöny az egyik legszebb hazai hegységünk, és kicsit kár, hogy a Kéktúra viszonylag keveset mutat meg belőle. Előfordulnak még börzsönyi kalderához hasonló, de jóval nagyobb képződmények a történelmi Magyarország területén, a leglátványosabbak közé a felvidéki Polyána és az erdélyi Nagymező-havas tartozik. Kalderának egyébként a magmakamra kiürülését követő, üstszerű berogyást nevezzük, mely kialudt vulkánok jellegzetes felszínformája. Ezek ismeretében némiképp kiábrándító, hogy a Csóványos mindössze annyit jelent: Csalános.

A Csóványos felé (galéria)

A kilátótoronytól egy gyönyörű gerincösvényen haladunk tovább a Nagy-Hideg-hegyig, érintve számos, bizarr formájú sziklatornyot. Az egykori kráterek beszakadása során keletkező izzófelhőkből lerakódott, természeti erők által alaposan átformált vulkáni képződmények ezek. Valamikor a Börzsöny is elérhette az 1500 méteres magasságot, azonban a víz, a jég, a szél által okozott erózió csúnyán elbánt vele. A Szabó-kövek látványos gerincén találjuk a Haramia-lyukat, ahol a legenda szerint egykor Sisa Pista is elrejtőzött az üldözői elől.

Kilátó a Csóványoson (galéria)

Vulkáni sziklák (galéria)

Innen már csak egy meredek ereszkedés és egy ugyanolyan meredek kaptató választott el a Nagy-Hideg-hegytől. Szerencsére pénteken kevesen fordultak meg errefelé, így nem kellett senkivel osztozkodnunk a szobán. Vacsorára juhtúrós galuskát fogyasztottunk, majd estére kiültünk a Nagy-Hideg-hegy kopár andezitsziklagyepére, ahol a június végén még buzgón virító tarka nőszirmokban és a Dunakanyar irányába nyíló szépséges kilátásban gyönyörködhettünk. Megtudtuk, hogy vacsoraidőben egy róka is minden nap megjelenik a ház környékén, és bizony minket is megkörnyékezett, de nálunk hiába próbálkozik. Jobb, ha nem szoktatjuk a vadállatokat az emberi környezethez, hiszen számtalan példa mutatja, milyen problémákat okozhat ez. Megvártuk az alkonyati fényeket, majd nyugovóra tértünk.

A Nagy-Hideg-Hegy rókája

A Nagy-Hideg-hegy június végi virágai (galéria)

Csúcskő és barázdabillegető

Kilátások

Másnap reggeli után indultunk útnak, szokásunkkal ellentétben nem siettük el az indulást. Az út első szakaszán hangulatos bükkerdőben haladtunk, majd egy tölgyesben vezető, hosszú lejtőre értünk, ahol sokan kaptattak felfelé, igen kimerülve. Még ismerőssel is találkoztunk, Prakfalvi Péterrel, a Novohrad-Nógrád Geopark geológusával, aki szinten a Kéket járja szabadidejében. A Kisinóci turistaházban pecsételés után pihentünk egyet, majd továbbálltunk. Egy patakátkelés és egy rövid emelkedő után a Kóspallagi Kálvária-domb értékes sziklagyepeire értünk, ahol a vadvirágok mellett a csodás kilátásban is gyönyörködhettünk.

A Kisinóci Turistaház felé (galéria)

A kálváriánál

Már igen meleg volt, ezért nem esett jól, hogy néhány kilométert az épített környezetben, az árnyéktól teljesen mentes Kóspallagon kell kutyagolni. Pozitívum, hogy a templom mellett nyomós kútból tudunk vizet vételezni. Igen kellemes meglepetés volt a könyves buszmegálló, meg is álltunk körülnézni, mi mindent olvasgathatnak a buszozók. A település határában éppen valami rendezvény volt, mi nem álltunk meg körülnézni, inkább az árnyas erdőbe igyekeztünk. Átkeltünk egy kis patakon, majd kanyargós erdei utakon vágtunk át, érintve a Márianosztra felé vezető országutat is. A tágas, szép kilátást adó Békás-réten átvágva már Törökmező közelében jártunk.

Kóspallagtól Törökmező felé

Törökmezőn van minden a turistaháztól a miniállatkerten át a kalandparkig, ráadásul épp egy gombász tanfolyam zajlott a területen. Körülnéztünk, bélyegeztünk, majd rövid pihenő után folytattuk a menetelést. Itt már mindkettőnket eléggé elkapott a pollenallergia, így a szokásosnál kevésbé tudtuk élvezni a túra ezen szakaszát. A megszokottnál több pihenőt is kellett tartanunk, hiába, a folyamatos tüsszögés, orrfújás és a kánikula kiveszi az emberből az energiát. Valószínűleg ősszel vagy tavasszal sokkal jobban élveztük volna ezeket az egyébként nagyon szép erdei és mezei szakaszokat is. 

Rövid idő után az erdőből egy hosszú, keskeny rétláncolatra érünk. A múltban ezen a területen szarvasmarhákat legeltettek, illetve terelték is őket - egy kereskedelmi útvonal haladt errefelé. Napjainkban az egykori legelőnek már csak töredéke maradt meg, amit hatalmas böhöncök, hagyásfák, óriástölgyek kereszteznek. Jelenleg a terület rehabilitációja zajlik, a fiatal fák eltávolításával az értékes gyepszint helyreállítására törekednek a természetvédelem és az erdészet szakemberei. 

Erdőből a hagyásfás rétre

A rétet követve egy fennsíkszerű magaslatra érkezünk. Itt energiát gyűjtöttünk túránk utolsó nagy emelkedőjére, amely a szigetszerűen kiemelkedő Szent-Mihály-hegy csúcsára, a Hegyes-tetőre vezetett fel. A meredek kaptató 482 méteres tengerszint feletti magasságba vezet fel. Érdekesség, hogy a Szent-Mihály-hegy nemcsak látképében emelkedik ki a Börzsöny alacsonyabb előhegyei közül, hiszen valójában nem is a Börzsönyhöz, hanem a Visegrádi-hegységhez tartozik. Az egykor a Börzsönyre emlékeztető, egyértelműen kijelölhető kalderával rendelkező Visegrádi-hegységet a Duna kettéfűrészelte, így egy kicsi része a túlparton maradt. A Hegyes-tető tetején épült fel 1939-ben a Julianus barát torony az Encián Turisták jóvoltából. A torony csigalépcsőjén felkapaszkodva túránk legkáprázatosabb kilátása tárul szemünk elé. Alattunk a Duna kéklő szalagja kanyarog óriáskígyóként, a túlparton Visegrád, Dobogókő és a Prédikálószék emelkedik, messzebb Vác, a Naszály-hegy és a főváros házai látszanak, egészen messze a Kékes is kivehető, míg másik irányban a Magas-Börzsöny kárpáti vadonra emlékeztető gerince emelkedik. Milyen messze került tőlünk a Csóványos!

A hegyről való ereszkedés őszintén szólva már nem hiányzott. Egyébként nagyon vadregényes és hangulatos ösvény vezet Nagymaros házai közé: A meredek hegyoldalban kanyarogva, kidőlt fákon átlépdelve, majd a Templom-völgy csodaszép bükkösén leereszkedve jutunk be a településre. A házak közé érve már csak a vasútállomást kellett megtalálni, szerencsére még csak sietnünk sem kellett, még sok idő volt a vonatindulásig (bár szokás szerint még késett is egy keveset). Kimerülten, de élményekkel feltöltődve fejeztük be ezt a túrát.

A Börzsöny nem könnyű falat, ez volt az eddigi legnehezebb kéktúraélményünk, de ez nagyrészt a nem ideális túrakörülményeknek volt köszönhető. Nagyon szép, nagyon hangulatos tájakon túráztunk, az erdei szakaszok sem fulladtak monotóniába úgy, mint a Putnok - Aggtelek szakaszon, a kilátópontok pedig egész egyszerűen csodálatosak. Persze a Börzsöny ennél sokkal többet ad, ha kicsit közelebbről is megismerjük. 

A túra útvonala

 Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzést! Ha tetszett, kérlek, kövess minket a Facebook-on is!

Felhasznált források: 

http://akovekmeselnek.hu/2019/08/27/a-borzsonyi-korona-ko-foldtani-uzenete/