A Szlovák Paradicsommal való ismerkedést célszerű a déli oldalon, a Sztracenai-hegység 1000 méter körüli bércein kezdeni. Imrikfalváról (Dedinky) indulva egy 20 kilométer körüli körtúra során megismerkedhetünk a Nemzeti Park ezer arcával. Utunk során érintünk létrás szurdokot, hegyi réteket, barlangokat, egy lélegzetelállító kilátósziklát, és a Gölnic-folyó kanyonjába is bepillantást nyerhetünk.
2016 nyarán egy visegrádi kiruccanásunk alkalmával ellátogattunk a Rám-szakadékba. Azelőtt még nem jártunk ilyen vadregényes, vízesésekkel tarkított, izgalmas szurdokvölgyben, így nagyon nagy élmény volt a kicsit kalandos, de cseppet sem megerőltető, korlátokkal és létrákkal kiépített szakaszokon végighaladni (az élményhez erősen hozzájárult az is, hogy jó időpontot választottunk és gyakorlatilag egyedül voltunk a völgyben). Hazaérkezve egyből elkezdtem szemezni a Szlovák Paradicsommal, ami innen "egy köpésre" (másfél-két óra autózásra) van. Még abban az évben, októberben összeszedtük a bátorságunkat, elhatároztuk, hogy kipróbáljuk magunkat a legkönnyebb (és hozzánk legközelebb lévő), mindössze 1 kilométer hosszú szurdokban, a Zejmár-szakadékban. A szerelem azóta is tart. Ebben az írásban éppen ezt a környéket szeretném bemutatni, amely akkor nagy hatást tett rám, és bízom benne, hogy más is így érez majd, ha elolvassa ezt a cikket és ellátogat ide. A cikkben látható képek 2017 októberében készültek.
A 67-es úton Rozsnyó felől utazva hamarosan elérünk a Dobsina feletti szerpentinhez. Egyik hajtűkanyart követi a másik, miközben egyre feljebb emelkedünk, a párába vesző Sajó-völgy fölé. A fenti kilátóból lepillantva megcsodálhatjuk a Sajó felső folyásának hegyeit-völgyeit. Közvetlenül alattunk az egykor dicsőségesebb időket megélt bányászváros, a középkorban németek által alapított Dobsina terpeszkedik, felette a Radzim fekvő állatra hasonlító erdős mészkőtömbje emelkedik, a látóhatárt pedig a Sztollica hegyláncolata zárja, az 1478 méter magas, azonos nevű csúccsal és kistestvérével, az 1409 méter magas Kakassal. A hágóban barna színű tábla létrára mászó emberek piktogramjával jelzi nekünk: Národny Park Slovensky Raj jobbra. Irány hát a völgybe vezető meredek autóút, ahol kis idő múlva megpillantjuk a Palcmanhutai (Imrikfalvi) víztározó csillogó víztükrét. A tó a Gölnic-folyó visszaduzzasztásával keletkezett, vizét áramtermelés céljára hasznosítják a mai napig, mégpedig úgy, hogy a hegy gyomrában vezető csatornában, 300 méteres eséssel érkezik le Dobsinára, vízerőművet hajtani. Partján az egykori bányászfalu, Imrikfalva áll, viszont mi nem megyünk be a településre, hanem egyenesen továbbhajtunk a keskeny autóúton Mlinky - Biele Vody (Iglófehérvíz) nevű településrészére. Közvetlenül innen indul a Zejmár-szakadékba vezető kék jelzésű turistaút, parkolni az iskoláknál lehet.
A déli oldal egyetlen szurdokában
A Zejmár-szakadék elején
A kis településen táblák jelzik nekünk az utat a szakadékba, melynek torka közvetlenül a házak mögött ásítozik. A jegyárusító bódéban ha éppen van valaki, akkor meg kell váltanunk a napijegyet a nemzeti parkba, de nem kell hatalmas összegekre gondolni: a felnőtt belépő 1,5 euró, a gyerek/nyugdíjas 1 euró. Erre ha még ráfizetünk 20 centet, egynapos biztosítást köthetünk a park területére, amivel a balesetek esetén a hegyimentés költségeit lehet finanszírozni. A belépőjegyekhez olykor szoktak adni térképet is, de nem mindig, így jobban járunk, ha viszünk magunkkal térképet vagy GPS-t/okostelefont.
A kis patak mentén indulunk el a Zejmár Józsefről elnevezett szurdokba. Hogy ki volt Zejmár József? Őszinte leszek: nem tudom, az interneten semmi információ nincs róla. Annyi bizonyos, hogy ő tárta fel az 1900-as évek elején a rövid, de nagy esésű szurdokot. A vízfolyás kisebb-nagyobb, saját maga által lerakott mészkőgörgetegeken bukdácsol lefelé a faluba. Jobb oldalt kis felhagyott kőfejtő nyílik, majd fémtálcák segítségével átkelünk a patakon. A Zejmár-szakadék fő előnye a déli oldal szurdokaival szemben, hogy - bár mindössze 1 kilométer hosszú és nagyjából egy óra alatt bejárható - rövidsége miatt gyakorlatilag nincs benne "üresjárat". Mintha csak az egész völgy egy nagy, összefüggő vízeséssorozat lenne. Az első láncos traverzálás és a bakancsok által simára koptatott mészkövön csúszkálás után balra látható az első, 2-3 méter magas vízesés, melyet az ösvény jobbról kerül meg a hegyoldalba vájt keskeny ösvényen. Ezt alulról egészen közelről is meg lehet tekinteni, így talán látványosabb is.
Az első vízesést jobbról kerüljük meg
Efelett a patak vize lépcsőzetesen hullik szikláról-sziklára a meredeken emelkedő hegyoldalon lefolyva, tavasszal hatalmas köveket és fadarabokat görgetve magával. A szurdokerdő fái görcsösen kapaszkodnak a meredek lejtőn kiterjedt gyökérhálózatukkal.
A nagy esésű patak lefelé bukdácsol
Az első létrát egy tereplépcsős szűkületnél érjük el, ahol a két sziklafal közé egy hatalmas szikladarab szorult és elállja a víz útját, amely két oldalról kerüli azt ki, kisebbfajta zuhatagot alkotva. Ez az utolsó pont, ahol még biztonságosan vissza lehet fordulni, úgyhogy mindenki jól fontolja meg, hogy tovább szeretne-e menni. A szakadék megfelelő időjárási körülmények és kellő odafigyelés mellett nem tartogat különösebb veszélyeket, de mindenki vegye figyelembe a saját képességeit is.
Az első létra
A sziklafalak egyre magasabbra hágnak, majd kis idő múlva roppant katlanban találjuk magunkat: három oldalról nagyjából 50 méter magas sziklafalak tekintenek le ránk, ebbe vájja bele magát a vízfolyás, és több lépcsőn lezuhogva 30 méter magas, hangos robajjal leérkező zuhatagot alkot. Ennek neve Nálepka-vízesés. Nevét Jan Nálepkáról kapta, aki az 1945-ös szlovák partizánfelkelés egyik fő alakja volt (még a Szovjetunió Hőse kitüntetést is megkapta).
A Nálepka-vízesés alulról
A napsütötte hófehér mészkőtömbökön függőlegesen kígyózó vízesést mindenképp csodáljuk meg alulról, ha a vízhozam engedi azt. Egy időben állt itt keresztbe egy kis doronghíd, viszont a nagy árvizek ezt teljesen elsodorták. A vízeséstől jobbra egy hosszú, függőleges létra emelkedik egy sziklavályúban, majd rövid láncos, fémtrepnis kapaszkodás következik egy kis teraszig. Itt az előbb megtekintett vízesés szakadékát nézhetjük meg felülről is, kellő óvatossággal. Innen egy két oldalról is lánccal biztosított létrán mászunk tovább, majd a Nálepka-vízesés utolsó lépcsője előtt, egy rövid, uszadékfákkal teli sziklaszorosban találjuk magunkat. A bővizű patakban való lépkedés elkerülése végett fémtálcák és lánc lettek felhelyezve.
Felfelé a Nálepka-vízesés melletti létrán
Az utolsó függőleges fémlétra
A vízesés utolsó lépcsőjét ismét egy függőleges létrán másszuk meg, ahonnan visszatekintve már szédítő a mélység, viszont még mindig nem értünk a szurdok tetejére: jobbra meredek doronglétrasor visz fel az omladékos, erodálódott hegyoldalban az úgynevezett Zejmár-szikla tövébe. A szikla tövébe kisétálva rögtön a szakadék szélén találjuk magunkat, szemben hófehér szirtek ütnek el rikítva a fenyő- és bükkerdőtől. Ha erőnk engedi és megfelelőek a terepviszonyok, mindenképp kapaszkodjunk fel a Zejmár-szikla tetejére is, ahonnan az egész völgyecskét belátjuk, mögötte Biele Vody-val és távolabb Mlinky sípályáival. A szurdok utolsó szakaszán egy bizarr kőgörgeteges, csúszós patakmederben visz minket a jelzés, majd az utolsó kis zuhatag után balra fordul és egy néhány méter hosszú csúszós, lánccal biztosított ösvényen vezet ki a fennsíkra.
Kilátás a félelmetesen meredek Zejmár-szikláról
A szurdokot balra fordulva hagyjuk el
A Geravy-fennsíkon
A vad, vízcsobogástól hangos szurdok után éles kontrasztot mutat a békés, csendes madárcsicsergéstől hangulatos fennsíki elegyes erdő. Átkelünk a Zejmár-patak foglalt forrása előtt a vízfolyáson, majd néhány száz méter megtétele után tágas rétre érkezünk: a Káposztafalvi-karszt központi fennsíkjának legmagasabb részén, a Geravy-tetőn a Bükk-fennsíkhoz hasonlóan folyt az erdőgazdálkodás: a tarra vágott erdőség helyén hegyi rétek keletkeztek, amelyet mai napig legelőnek használnak, a fennsíkon ménes legel. A tisztás szélén a jelenleg nem működő libegő felső állomásánál a Hotel Geravy található, amely egy hegyi menedékház, benne étteremmel és szálláslehetőséggel. A rét közepén kis miniállatkert áll, körülötte padok és asztalok. A rét fontos turistacsomópont, innen indulnak észak és kelet felé a különböző turistautak.
A Geravy-tetőn bájos hegyi legelők várják a túrázót
Aki csak a szakadékra volt kíváncsi, itt a zöld jelzésen kevesebb mint egy óra alatt lejuthat Dedinkybe, ez az útvonal érinti a Zejmár-szikla szemben lévő párját is, melynek pereméről hasonlóan gyönyörű kilátás fogad minket. Az ösvény sziklás terepen, a libegő nyomvonalán kanyarog le a településre. Dedinkyből a piros jelzésen sétálhatunk vissza Biele Vodyba.
Aki azonban hosszabb túrára vállalkozik, annak számos lehetősége nyílik innen. Írásom további részében egy ilyet szeretnék bemutatni, mégpedig a Holló-sziklára (Havrania Skala) vezető látványos útvonalat. Északnyugati irányban a piros jelzésen elindulva a fennsík rétjein haladva rövidesen útelágazáshoz érkezünk. A piros jelzés jobbra tér az ősi kereskedelmi út, a Glatz-út nyomvonalát követve. Mi viszont ereszkedjünk le a sárga jelzésen egy kis völgybe! Egy gyér vizű forrás sziklás medrű csermelyét keresztezzük, majd rövidesen kiérünk az erdőből egy gyönyörű, tűlevelűvel övezett rétláncolatra. Ez a Kis-Zajf-völgy, amely szigorúan védett természeti terület. Több mellékvölgyet is keresztezünk a kristálytiszta vizű patak partján haladva, a háttérben komoran emelkednek a sötét fenyvesekkel sűrűn benőtt hegyormok, ezzel egyfajta keretet és éles kontrasztot adva a tájnak.
A Glatz-út
Kis-Zajf-völgy
Ahol a holló fészkel
Nagy-Zajf szorosában
A völgy torkolatánál egy robbantással tágított sziklakanyonba érkezünk, ez a Kis- és a Nagy-Zajfok összefolyása. A zöld jelzésen az erdészeti műúton haladunk, alattunk a patak csordogál a sziklavályúban, felettünk hatalmas sziklafalak merednek az ég felé. Nem sokkal később balra egy sárga jelzés indul egy hangulatos, fenyvessel benőtt mellékvölgyben: ezen megyünk tovább. Ahogy emelkedünk a sárga jelzésen, a szélviharok által megtépázott erdőben helyenként megnyílik a táj, egy kanyarból magára a Holló-sziklára nyílik rálátás. A függőleges falú, hollók és ragadozó madarak által fészkelőhelyként használt sziklabércre tekintve elgondolkodik az ember: vajon hogy tudunk majd oda felmászni?
Úton a Holló-szikla felé
Visszaérni a sűrű, hangulatos, sötét erdőbe megnyugtató és egyben félelmetes érzés. A tanösvény tájékoztató táblájára pillantva látjuk, hogy Európa összes nagyragadozóját fellelhetjük a közelben. Habár a legközelebbi település, Sztracena nincs messze, az erdőben alig jár valaki, így itt igazán egyedül érezhetjük magunkat. Az útvonal mintha csak egy szemléltető ábra lenne a karsztvidékeken lezajló folyamatokról és jelenségekről: balra alattunk egy vízmérővel felszerelt időszakos karsztforrás található. A bükki Imó-forrás a 70-es években kapott ilyen berendezést, amellyel megpróbálták a vizét visszaduzzasztani. Egyébként a Sztracena feletti Időszakos-forrás működése egy az egyben megegyezik a bükki időszakos karsztforrásokéval (Vöröskő, Feketelen, Imó). Ha a karsztvízszint annyira megemelkedik, hogy az alacsonyabban fekvő források már nem tudják a vizet felszínre hozni, a túlnyomás következtében az üregekben felfelé kezd áramolni, majd ezekből az év nagy részében száraz forrásszájakból tör elő nagy erővel.
Holló-sziklában több inaktív forrásbarlangot is találhatunk
Meredeken emelkedünk tovább a hegyoldalban, keresztezve egy erdészeti utat, majd megérkezünk a középső-triász wettersteini mészkőben kialakult sziklacsúcs tövébe. Az ösvény szorosan tapad a sziklához, annak oldalában kanyarog. Jobbra lent erdővel borított mélység, balra pedig a szikla, helyenként egy-egy kidőlt fa keresztezi az utat. Elhaladunk egy kisebb és egy nagyobb barlangszáj mellett: ezek fosszilis forrásbarlangok, melyek ma már nem vezetnek vizet (mint pl. a bükki Istállóskői-barlang). A kisebb 16, a nagyobb 38 méter hosszú, mindkettő korróziós-eróziós eredetű barlang, tehát a víz pusztító munkája hatására keletkeztek.
Felfelé a meredek sziklavájatban
A sárga jelzés egy kis vájatban emelkedik, itt a kezünket is érdemes használni a mászáshoz, majd megérkezünk a tetőt jelentő apró fennsíkra. Innen egy 5 perces kitérővel érhető el a szikla pereme, amelyet semmiképp ne hagyjunk ki, ha már idáig feljöttünk. Az 1154 méter magasan fekvő csúcs egyik oldaláról a Szlovák Paradicsom közepére nyílik pazar kilátás. Elénk tárulnak a sziklás, mély völgyek által felszabdalt fennsíkok. Különösen jól kivehetőek a Nagy-Sólyom-völgy és a Kis-Sólyom-völgy sziklabordái. Balra a Magas-Tátra csúcsai is felbukkannak olykor. Néhány méterrel arrébb, a másik kilátópontról a felfelé megtett utunk nyomvonalát követhetjük végig. Az Imrikfalvi víztározó víztükre is felcsillan, de a távolban kivehető a Radzim, a Sztolica-hegység, a Rozsnyói-havasok, de akár még a Bükk vonulatát is láthatjuk. A sziklán való elidőzés után egy kisebb sziklaszoroson ereszkedünk egy alsóbb platóra, melyen tavasszal krókuszok, ősszel kikericsek pompáznak. Ezen a környéken érdemes hangosan közlekedni, ugyanis az erdőkben előszeretettel tartózkodnak medvék, akikkel valószínűleg senki nem szeretne szemtől-szemben találkozni. Innen a Gölnic-folyó völgyéhez, annak is a Sztracenai-kanyonnak nevezett völgyszakasza felé vettük az irányt.
Kilátás a Holló-szikláról a Káposztafalvi-karszt belsejébe. Balra a Velky Sokol ördögbordái fehérlenek.
A Sztracenai-kanyon
Kilátás a Király-hegyre
Lefelé az erdőből egy nyiladéknál bukkanunk ki, innen az Alacsony-Tátra legkeletibb csúcsára, a Király-hegyre és előterére nyílik káprázatos kilátás. Keresztezünk egy erdészeti feltáróutat (itt az erdészekkel is találkoztunk, akik minden áron kommunikálni szerettek volna velünk, de valahogy nem sikerült közös nevezőre jutnunk a nyelvi különbségek miatt), majd egy meredek talpú, kidőlt fákkal tarkított völgyben ereszkedünk tovább. Mellettünk kis patak csörgedezik, néhányszor át is kelünk rajta, majd kis vízesés formájában hullik alá.
A zuhatag melletti csúszós sziklán kell leereszkednünk
Balra nyílik a kis forrásbarlang szádája
Alatta sziklás tereplépcsőhöz érkezünk: a lépcsőzetes zuhatagot alkotó patak melletti csúszós, sikamlós sziklán ereszkedünk le. Itt egy kicsiny forrásbarlangot is megtekinthetünk, melynek repedéseiből csordogál a szennyeződésektől mentes karsztvíz. A patak mentén, kicsi, névtelen szurdokban haladunk egyre lejjebb, összeszűkülő sziklafalak, sziklatornyok mentén. Habár a térképen még névvel sem jelölik ezt a völgyecskét, nagyon látványos és kalandos benne a haladás. A völgy torkolatánál festői látvány fogad minket: a csermely először egy 2 méteres vízeséssel zuhog lefelé, majd pár métert továbbfolyva egy másik zuhataggal ömlik közvetlenül a Gölnic-folyóba.
A kis csermely vízeséssel torkollik a Gölnic-folyóba
A Sztracenai-kanyont úgy lehet elképzelni, mint a Hernád-áttörés kicsit kisebb, kerekesszékkel vagy kerékpárral is járható változatát. A falai szinte függőlegesen állnak, bizarr sziklatornyokat alkotva, melyekben számtalan hasadék és barlang található. Egykor itt vezetett az országút, azonban a védetté nyilvánítás után az utat elvezették a kanyonból, méghozzá Szlovákia első közúti alagútján, amely Sztracena és a Dobsinai-jégbarlang között látható és használható mai napig. A környék a II. világháborúban nagy partizánharcok színtere volt. Olyannyira, hogy a kanyonban egykor álló, völgyre merőlegesen álló szikla, melybe a szekerek és autók számára sziklakaput vájtak is ekkor semmisült meg. Ugyanis a német tankok nem fértek volna át a sziklakapun, így barbár módon az egészet felrobbantották, létezéséről sajnos már csak néhány fotó és korabeli képeslap tesz tanúbizonyságot. A kanyon falában Coburg Gothai Ágoston emléktáblája mai napig látható - a Coburg hercegeknek nagy befolyásuk volt e vidéken, székhelyük Murány várában volt. A kanyon járhatóvá tétele is nekik köszönhető.
A Gölnic-kanyon Sztracenánál
Az egykori sziklakapu. Forrás: muemlekem.hu
A völgyszorost elhagyva az országúthoz érkezünk, az alagút bejáratához. Aki csak a Sztracenai-kanyont, esetleg a Holló-sziklát szeretné megtekinteni, az az itteni parkolóból indulhat el. Az országút mellett, óvatosan haladva a piros jelzésen, rövidesen Sztracena településre érünk. A meredek sziklafalak közé szorított hegyvidéki kis faluban szálláshely és étkezési lehetőségek is vannak. A településen átérve a vasúti viadukt előtt balra fordulunk, követve a Gölnic folyásirányát, majd tágas, sziklák által övezett tisztásos völgyecskében haladunk a Sztracenai Fűrésztelepre (Stratenska Píla). Ez gyakorlatilag az Imrikfalvi víztározó csücske, ahol a tó a meredek hegyek közé szorul, és az erdős hegyoldalak sötétzöldes színt adnak neki. Az egykori fűrésztelepen ma főleg kisebb üdülők láthatóak. A vízben kacsák és pisztrángok úszkálnak, a parton egy-két horgász ücsörög, a vízben csónakkal és vízikerékpárral közlekednek a helyiek.
Stratenska Pílánál
A piros ösvény a hegyoldalban a rét sarkában emelkedni kezd, szép rálátással a tóra, felette pedig a Holló-sziklára. Egy ponton a meredek lejtőt falétrákon hidaljuk át, tetején egy piros háromszög jelzés egy szirtperemre visz ki, ahonnan a tó felett átívelő vasúti hídra és a Holló-sziklára nyílik megkapó kilátás. Csak a magasfeszültségű vezeték az, ami valahogy nem illik a képbe, egyébként a táj teljesen idilli.
Visszapillantás a Holló-sziklára
Némi szintkülönbség megtétele után megérkezünk Dedinkybe, ahol szintén van lehetőség megszállni vagy fogyasztani valamit. Innen az autó már csak egy 25 perc sétára van. A libegő alsó állomásától a piros jelzésen kell felsétálni a szánkópálya tetejére, majd innen a kopár, kilátásos hegyoldalban lehet leereszkedni Biele Vodyba, ahol elérjük túránk végpontját.
