Régóta terveztük a szlovákok nemzeti szimbólumának tartott csúcsra vezető túrát, idén végre sikerült. A látvány fantasztikus, a túra azonban nem könnyű menet, komoly testi-lelki felkészültséget igényel.
Régóta terveztük a szlovákok nemzeti szimbólumának tartott csúcsra vezető túrát, idén végre sikerült. A látvány fantasztikus, a túra azonban nem könnyű menet, komoly testi-lelki felkészültséget igényel.
Aki aktívan követi a természetjárással kapcsolatos csoportokat Facebookon, annak akkor is ismerősen cseng a "Hűvösvölgy - Rozália téglagyár" páros, ha még ki sem nyitotta az Országos Kéktúra igazolófüzetét. A Budapesten és környékén élők számára ezzel a szakasszal célszerű kezdeni, ha ki akarják próbálni magukat a Kéken. Szerencsére ez az etap nemcsak könnyű és rövid, de tartalmas is és sok szép kilátással kecsegtet.
Egy ősi, pogány kőszentély, hosszú erdei menetelés sárban és aszfalton, az ország egyik legszebb helyen lévő kilátója. Az Országos Kéktúra 22-es szakaszát jártuk végig.
Kéktúrázásunkat az Upponyi-hegységben folytattuk néhány nappal a bükki szakasz után, ismét egyik kedvenc tájunkat járhattuk végig a Kéken, érintve az ország egyik legszebb kilátópontját, mely a zord Upponyi-szoros és a csodaszép Lázbérci víztározó felett emelkedik.
Hűsítő, csobogó patakok, víztározó festői környezetben, gyantaillat a fenyvesekben, virágpompa, változatos domborzat. Sztracena környékén túráztunk 28 kilométert, a Szlovák Paradicsom déli oldalán.
Zöldellő természet, kárpáti hangulat, parádés kilátások és négy 700 méter feletti csúcs begyűjtése.
Az Elülső-Szoliszkó 2117 méterrel tengerszint felé emelkedő csúcsa nagyon jó választás azoknak, akik még csak ismerkednek a magashegyi tereppel. A Csorbatóról elérhető csúcs oda-vissza akár egy félnapos programnak is kiváló, mely során megismerkedhetünk a Tátra esszenciájával.
Hazánk egyik legszínesebb, legváltozatosabb, földtani értékekben leginkább bővelkedő tája a Bükki-karsztvidék és a vulkanikus eredetű Bükkalja közötti határ. A környéket átszelő megannyi turistaút, tanösvény vagy jelöletlen út és csapás lehetőséget ad az évmilliók alatt kiformálódott táj felfedezésére. A kétrészes írásom első felében egy tavaszi, Cserépfalu körüli túra útvonalát szeretném bemutatni. Az út során érintünk ősemberbarlangokat, szurdokvölgyeket és a misztikus fülkés sziklák egy-egy képviselőjét is.
A kis felvidéki település, Ajnácskő (Hajnácka) Hunfalvy János szerint az a hely, ,,hol a történelem a mesével összefolyik”, ez már a település gyönyörű nevében és fekvésében is megmutatkozik. A Gömör és Nógrád közötti bazaltvidék egyik legizgalmasabb táját fedezhetjük itt fel, változatos természeti, domborzati viszonyokkal, csodás kilátópontokról letekintve.
Ha Hazánk egy-egy hegységét, dombságát szeretnénk alaposan felfedezni, de nem tudjuk, hol kezdjük, érdemes belevágni egy egyénileg teljesíthető túramozgalomba. A Bükk szirtjei túramozgalom keretén belül felkereshetjük a Bükk-hegység legszebb természetes kilátópontjait, és a teljesítésért még kitűzőt és oklevelet is kapunk. Ha érdekel, milyen élményekkel gazdagodhatsz a szirtek végigjárásával, olvass tovább!